Az orrmandula el tud mozdulni olyankor, amikor a test az oldalán fekszik és ha igen, mennyire? Lent több.
Ismerősöm nem mindig tud rendesen lélegezni, például ha befogja az egyik orrlyukát, a másik nem "szelel".
Azt mondta, hogy az egyik ilyen alkalommal lefeküdt az ellenkező oldalára és akkor "kidugult" a másik oldali orrlyuka. (Tehát ha például a bal oldalára feküdt, akkor jobb orrlyuka szelelt.)
Összefüggésben lehet ez az orrmandulával?
Nem náthás, nincs az orrában orrváladék.
A mandula páros szerv és így nincs köze a légzéshez. Az, hogy a fekvésnélmindig az dugul el az orrlyukak közül, amelyik oldalon fekszel, az fizika kérdése, illetve az emberi test sajátossága. Az, hogy fekvésnél akár mindkettő eldugul, az pedig egyéni eset.
Kicsit jobban kifejtve ezek annyit tesznek, hogy minden embernek, aki lefekszik, megváltozik a vérnyomása, illetve a testben található folyadék is egyenletesebben oszlik el. Ami állás közben inkább a lábakban torlódik össze, az fekvő helyzetben ott, ami a legközelebb van a föld tömegközéppontjához (azaz szimpla gravitáció általi "folyás"). Ezt a fejre kivetítve: fekvő helyzetnél, ha háton fekszel, akkor orrnyílás szabad és az orrjáratoknál a belső, nyálkahártyás szövetben nem gyűlik fel sok folyadék, nem duzzad meg. Ha a fejeddel egyik irányba elforgatva fekszel, akkor azon orrjáratban, amelyik lentebb van, a folyadék összegyűlik és a szövet kicsit megduzzad, ami így eldugítja az orrot, míg a másik oldalon kevesebb folyadék lesz, mint háton fekvés esetében és ha az eddig eldugult állapotban volt, így kidugul.
Alap esetben az emberi test szimmetrikusságra törekvő, de mégis asszimetrikus. Ez igaz mindenkire. Az, hogy a tökéletes szimmetriától mennyire tér el, főként genetika kérdése, de lehet különféle balesetekkel és huzamosabb, erőltetett testtartásokkal is változtatni rajta. Mindenkinek az egyik orrjárata valamivel kisebb átmérőjű, mint a másik. Az orrsövény pedig arrafelé ferdül el, amelyik a kisebb. Ha túlságosan ferde, esetleg felülnézetben S alakot vesz fel, akkor beszélnek orrsövényferdülésről orvosilag. Ezt lehet korrigáltatni. Minél jobban ferdébb, annál jobban dugul el az orr azon oldala, akár még állóhelyzetben is.
A másik, amitől az orr belseje megduzzad, az a szem. Hát igen, furcsa dolog, de igaz. Ha a szemet irritáció éri, könnyezni kezd, aminek javarésze nem a szemből kifelé, hanem az orrüregbe befelé történik. Ezért van, hogy ha valaki sír, akkor általában szipog, illetve orrfújási kényszere lesz. Ha nem ilyen mértékű a könnyezés, de a könnytermelés attól még fokozottabb, akkor is hátrafelé folyik a folyadék, ami szintén enyhe duzzadást okoz. Enyhén ferdült sövény esetében is orrdugulás jön létre. Ez az irritáció sokféle lehet. Fény, hő, valami idegen anyag (akár gáz, akár folyadék, akár szilárd, gondolva itt az allergiásokra is) is okozhat ilyet, de akár valami betegség is.
Mit tud tenni? Fül-, orr-, gégészetre elmegy és megnézeti.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!