Éjszakai munka mellett össze-vissza alszom. Mit tegyek?
Általában 2 napot dolgozok 1 nap pihenővel (lesz egyszer 6 nap is a hónapban, de az most nem ide tartozik). Amikor 2. nap hazaérek, általában délután kettőig ébren vagyok, mert segítek otthon főzni, aztán alszok este 5-ig, maximum 10-ig. Amikor eleget alszom ilyenkor, akkor is álmos vagyok éjszaka a sötétség miatt. Nem nagyon tudom otthon lefoglalni magam, mert zavarja a többieket az alvásban (a laptopom hangjára is beszólnak). Ezért éjjel is alszok 5 órát általában, és változóan, de max reggel 6-kor már kipattan a szemem, egész nap nem tudok aludni, mert nem vagyok fáradt, viszont este, amikor megyek dolgozni, már szinte "könyörgök", hogy legyen vége, mert olyannyira álmos leszek. Már kezd elegem lenni ebből, mert 30 órán át ébren vagyok minden ilyen alkalom után, másnap alszok kb. 6 órát, mert ennyire van lehetőségem, majd a két nap alig alvás után 14 órát is alszok simán.
Hogyan legyek ébren éjszaka? Lámpát nem kapcsolhatok, mert egy szobában vagyok a húgommal. Csak telefont tudok használni eddigi tapasztalataim szerint, de attól is álmos leszek kis idő után. Anyám se nagyon engedi, hogy ne aludjak éjjel, pedig sokkal könnyebben élném túl a napokat, mert alapból az éjszakával nincs bajom, nem is volt sose, csak mostanában ilyen ramaty a műszakom.
Szóval mit csináljak éjszaka, hogy ne álmosodjak el? Esetleg, ha így is bealudnék, mert azért csábít az ágy, akkor másnap délig (mivel mennék dolgozni) mivel fárasszam le magam? Arra gondoltam, hogy edzek, hogy elfáradjak, ez beválhat?
Őszintén szólva már kezdek hozzászokni ehhez a ritmushoz, de azért kikészít agyilag, pláne biztos, hogy egészségtelen, mégha csak nyár végéig kell ezt csinálnom is. Mit tanácsolnátok? Aki hasonló helyzetben van/volt mint én, az hogyan oldotta meg?
amúgy én is 800 ezret h*gyozok reggelente xd
Egészségedre, majd alvás előtt eszembe jut a hasznos tanácsod, akkor tuti szép álmaim lesznek 👀
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!