A súlyos betegségben szenvedők valóban megkönnyebbülnek a haláluk előtt?

Haverom 2014-ben agydaganatban halt meg.

Április 1én kritikus állapotban kórházba került, folyamatosan romlott az állapota.

Egy héttel a halála előtt hirtelen javulni kezdett az állapota. Korábbi tehetetlen fekvő beteg volt, aztán tök mozgékony lett. Tán még asszem fel is ült egy alkalommal.

Amire nagyon emlékszem, hogy csillogott a szeme, élette volt teli - örültem is, mondom magamban túl fogja Gábor élni!!!

Aztán hirtelen kómába esett és néhány napra rá meg is halt.

Szóval igaz, ez egy létező jelenség.

Van, akinél így van, és van, akinél nem.

Tény, hogy van ilyen, bár az is igaz, hogy ha egy súlyos beteg "csak úgy" jobban lesz kis időre, majd ismét rosszabbul, akkor arra nem figyelnek fel annyira. De ha a halála előtt lesz jobban, akkor egyből megpróbálnak összefüggéseket vélni. Remélem, érted, mire gondolok. Máskor is van, hogy az ember időlegesen jobban lesz, csak az nem kap figyelmet. Szóval egyszerű véletlen is állhat mögötte.

1 esetet eltudok mesélni.

Nagybátyám gyűlőlte amyámat, mert anyám alkoholista volt, és nagybátyám sajnált minket lányokat. Mi a nővéremmel mindig mehettünk hozzá, ott is aludhattunk, de anyám nem tehette be a lábát hozzá. Nyíltan összeeszett vele, így kölcsönösen utálták egymást. Ez évekig így volt. Amikor olyan 20 éves lehettem, nagybátyám gégerákos lett. Kórházban volt, megműtőtték, kemo. Anyám úgy gondolta, hogy itt az ideje, hogy kibéküljenek, de negybátyám akkor sem kért belőle. Nem volt hajlandó látni őt. Mi látogathattuk, így mi mondtuk el anyámnak, hogy alakul a nagybátyám betegsége. Hiába a műtét, a kemo, az orvosok közölték, hogy nincs már mit tenni, talán 1-2 hónapja maradt. Hazaengedték, majd amikor rosszul lett, újra vissza a kórházba. Minden nap bementem hozzá, órákig vele voltam. Nevetgéltünk, beszélgettőnk stb..Egy nap amikor nővéremmel közösen mentünk be , nagybátyám nagyon jó kedvű volt. Látszott is rajta, hogy sokkal jobban van. Mondta is, hogy előző éjszakát átaludta morfium nélkül. Nem volt smemi fájdalma azóta se. Kimondottan fittnek érzi magát. ( sajnos mi reménykedtünk, hogy a dokik tévedtek, mégis gyógyulni fog, csak idő kellett hozzá) Szóval elvoltunk vele. Amikor vége volt a látogatási időnek, épp menni készültünk, amikor nagybátyám rám nézett, hogy kérte szólja anyámnak, hogy holnap látogassa meg. De mi lányok holnap ne jöjjünk. Ok, akkor mi majd holnapután megyünk.. Így köszöntünk el. Anyám aki sok éve nem látta, akivel sok sok éve hatagba volt bement hozzá másnap. Ott maradt egész nap nála. Mi már csak a telefont kaptuk, hogy aznap éjjel meghalt. Teljesen összeroppantunk a nővéremmel, hogy halála előtti utolsó napját egy gyűlőlt emberrel töltötte el. Anyám elmondta, hogy nagybátyám érezte, hogy megfog halni, és nem akarta, hogy úgy haljon meg, hogy mi ott vagyunk. Anyut azért hívta be, mert nem akart úgy elmenni, hogy harag van a szívében. Megbocsájtott neki. Elmondta, hogy már várta, hogy eljöjjön az ideje, mert a kínzó fájdalom után a 2 napos fájdalommentesség ajándék volt neki. Tudta, hogy nem fog fájni neki semmi. Anyámra bízta a 2 levelet amit nelünk írt.

Szóval szerintem ha nem váratlan a halál, akkor megérzik, és megnyugodnak, megkönnyebülnek.

Nagybátyám több mint 25 éve halott. Anyám is lassan 6 éve, hogy meghalt. De nagybátyám emléke még ma is nagyon erős.