Ti hogy bírjátok maszkban?
mármint jó, akinek muszáj, annak muszáj (eü-ben dolgozó, bolti eladó, stb... akinek a munkájából adódóan hordania kell, bár nyilván nekik sem a legkellemesebb viselet), de ti -akiknek nem kötelező- hogy bírjátok?
én elég rosszul viselem, éppen ezért inkább sálat veszek fel a boltban, mint maszkot, abban kevésbé van melegem 2 perc után
nem is értem, hogy valaki hogy képes maszkban mászkálni az utcán, az miért jó (egy full üres utcáról beszélek, nem olyanról, ahol sok ember van)
Lassan 2,5 hónapja hordok maszkot, március eleje óta. Vannak ffp2,-es maszkjaim is, vannak szövet maszkok, van sebészi maszkom is, megkötős, gumis stb. Igazából már hozzászoktam.. munkahelyemen is hordani kell, hogy ha kimegyek az irodámból, a tömegközlekedésen is, bolt, kb. csak otthon nem hordom, de így már teljesen megszoktam. Szemüveges vagyok én is, van amikor nekem is bepárásodik, de ha a maszk elé teszem a szemüveget, mármint lejjebb tolom egy picit, mint ahogyan szokott lenni rajtam, akkor nem párásodik.
26N
Engem nagyon zavar a maszk, viszketek alatta és nehezen kapok levegőt.
Ahol nem kötelező, ott nem hordok semmit, ahol muszáj eltakarni a számat, oda a lehető legvékonyabb sálat veszem fel.
A koronavírustól meg nem félek.
Volt már tüdőgyulladásom, még azzal is könnyebben lélegeztem, mint a maszk alatt.
Meg a tüdőgyulladásom el is múlt pár nap alatt, szóval engem aztán nem a korona fog elvinni! :D
Baromi idegesítő pedig csak a boltban teszem fel, egyébként a zsebemben hordom -tökre nem hihgiénikusan.
Egyébként - bár ez nem a kérdéshez tartozik - ahogy az emberek nagyrésze hordja én is hordhatom a zsebemben.
Szerintem hülyeség. A legtöbben ugyanazt használjuk minden alkalommal amíg szépen el nem szakad. Többet nyúlunk miatta az arcunkhoz amit nem kellene és úgyis csak azért használjuk mert muszáj. Akkor lenne értelme ha az üzletekben mindenki számára elérhető lenne és távozáskor veszélyes hulladéktárolóba lehetne tenni természetesen alapos kézmosás után.
Szóval nekem ez egy buta kormányintézkedésheppnek tűnik nagyon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!