A lábunk miért nem barnul úgy, mint más testrészünk, ha egész nap süti a nap?
Kertben dolgozom napok óta, napi több órát.
Rövidnadrágban vagyok, a lábam hófehér, az arcomon meg már rendesen látszik a szín.
Alapból elég világos bőröm van.
Ha az arcom már szinte barna, a lábamon miért nem látszik semmi? Mi ennek a magyarázata biológiailag?
Ha az ember lába semennyire nincs hozzászokva a napfényhez a több hónapnyi hosszúnadrág miatt, akkor ebben a hirtelen jött sok napfényben nem az lenne a logikus, hogy leég?
Ez igaz, a szandál helyét én is látom, de míg ott csak halványan barna a lábam, addig máshol már csokibarna vagyok.
Közbe rákerestem google-ban, és orvosi cikkeket is elolvastam.
Az butaság, hogy máshogy éri, mert amíg dolgoztam, nagyrészt háttal voltam a napnak. Illetve mivel egész nap ültettem, lefelé néztem - máskor se nagyon nézek felfelé. :)
Így ugyanabban a szögben éri a nap, mivel az ember arca és lába is a földhöz képest merőlegesen van.
A magyarázat, ha valakit érdekel: egyszerűen más-más testrészeink máshogy reagálnak az UV sugarakra. Bőrrák-ügyben vizsgálták, a fenekünk barnul a legnehezebben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!