Érdemes ezért a járványért akkora felhajtást csapni, hogy lassan összeomlik a világgazdaság?
Van egy érdekes oldal. Eszerint 0-9 évig 0,2 % alatt a halálozási arány, 40 év alatt 0,2 %, 40 év fölött ugrik meg, 70 évre már 3,5 %, illetve 80 év fölött már 14,8 %.
Ugyanezen az oldalon megtalálhatóak a korábbi járványok halálozási arányai, az szezonális influenzára ugyan 0,1 % alattit ír, azonban a h5n1-re már 53 %-ot,vagy a h7n9-re 39 %-ot.
Nem egy ismerősöm, rokonom "ment el" szezonális influenzát követően a leegyengült szervezete miatt egyéb betegségben. A halálozási ok egy eseben sem influenza volt. Ezért tartok tőle, hogy valójában ez a betegség sem súlyosabb, mint egy szezonális influenza.
Mondom ezt úgy, hogy én is már az erősen veszélyeztetett korosztályba tartozom.
Te is azoknak a konteó hívőknek a sorát gazdagítod, akik azt híresztelik, hogy a szezonális influenzában többen halnak meg évente ?😂
Elmondanám jelenleg nem ismert még az sem, hogy okoz-e maradandó károsodást ez a szar.
Egyes kutatások szerint a felgyógyult betegek egy részénél vese, máj, here és egyéb más károsodást mutattak ki.
Aztán ezeket a publikált kutatásokat jobbnak látta a kínai kormány bannolni, cenzúrázni. 😂😂😂🤷♂️
Arról nem találtam adatot, hogy hányan ússzák meg tünetmentesen (erre gondolom nem is lehetet adat), milyen arányban csekély tünetekkel, illetve intenzív orvosi ellátással, s ezek korosztályonként hogyan oszlanak meg.
Más kérdés, hogy a covidből meggyógyultak immunisak lesznek-e egy újabb fertőzésre. (Egyes kínai források szerint új mutáció jelent meg, amire nem.)
A linkelt 2017-es grafikon általános járványügyi intézkedésekre vonatkozik.
Közeli rokonom nemrég halt meg. Influenzával vitték be a kórházba. Az orvosok megnyugatattak, hogy túl van a tüdőgyulladáson. A halál oka: szívelégtelenség.
Mint írtam, én is az erősen veszélyeztettek közzé tartozom, de ha el kell menni, hát el kell menni...
#4
Nem tudom, melyikünk a konteo hivő:
"Aztán ezeket a publikált kutatásokat jobbnak látta a kínai kormány bannolni, cenzúrázni."
Amúgy szerintem annak ellenére h ezt linkeltem jogos a kérdés.
Mivel gazdaságilag olyan csapás kapunk majd be, amiben biztosan sokan belehalnak. Legalábbis olyanok akik le vannak csúszva.. Aztán majd az már nem közvetlen a vírus miatt lesz, hanem mert az embert kirúgják - alkoholista, drogfüggő, munkanélküli lesz, és pl megfagy az árok parton..
Azok lesznek nálunk veszélyben akik így is épp hogy máról-holnapra élnek. De más országok is tutira beszívják ezt...
Nem felhajtás, egy ismeretlen nagy veszély.
Nem "érdemes"-dég dolga.
Sokan nyernek rajta, az világos, ha csak az elképesztő tőzsdei mozgásokat nézed. De nem gondolom, hogy ezt ez3rt csinálná valaki.
Ülnénk inkább szótlan, hogy hát így jártunk?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!