Szerintetek, az egészségügyi dolgozók (ápolók) miket tapasztalnak a Haldoklókkal, vagy azzal, hogy látják mások halálát? Vagy nem mernek beszélni róla, mert nem hinnének nekik, vagy bolondnak tartanák őket?

Gondolom most valami ezo blablát vársz...

Az egészségügyi dolgozók többségének (tisztelet a kivételnek) teher egy haldoklóval foglalkozni, mert ők maguk sincsenek tisztában azzal, hogy ez pont annyira az élet része, mint a születés. Míg a születés mellé többnyire pozitiv dolgokat társítunk addig a halálhoz csupa negatív és sötét dolgot amit agyon kell hallgatni és szigorúan TABU.Nem illik, nem szabad róla beszélni. Mindenki igyekszik nem tudomást venni róla és homokba dugni a fejét. Arról hogy mi játszódik le valójában csak az tudna nyilatkozni aki át éli. Némi fogalma talán azoknak van róla akik hoszpisz házakban v. szolgálatnál naponta ilyen emberekkel foglalkoznak. Az a hölgy v úr aki említi hogy Ő bizony semmi csodát nem látott, bizonyára úgy is van, de nem is Ő fogja látni és megélni hanem aki át éli. Kivétel ha eljön az Ő pillanata, mert az eljön mindannyiuknak. Ezt kellene tudomásul venni és a halált végre az élet részévé tenni nem pedig agyon hallgatni és úgy tenni mintha nem létezne. Ezért van az hogy nem vagyunk rá felkészülve és nem is tudunk vele mit kezdeni. Csak a negatív dolgok jutnak eszünkbe róla. Azt gondolom mint ahogy nincs két egyforma születés történet, ugyanúgy nincs két egyforma halál sem. Van akinek könnyebb van, akinek nehezebb. Abban többnyire egyet értenek akik erről többet tudnak, hogy akinek van ideje felkészülni rá és amennyire lehetséges sikerül lezárnia,elvarrnia a lezárandó, megbocsájtandó dolgokat illetve elbúcsúznia a számára fontos emberektől abban az esetben könnyebb. Ellenkező esetben viszont nagyon hosszúra is nyúlhat a folyamat. Az hogy a halál sok esetben szörnyű és borzalmas az a tudatlanságunk és ostobaságunk következménye. Ez a folyamat is emberségesebb olyan esetben amikor valaki hajlandó jó szóra, szeretetre, türelemre a haldoklóval szemben. Azok az emberek akiknek egyedül magányosan kell ezt végig csinálni biztos hogy sokkal nehezebb. Abban is többnyire egyetértenek akik többet foglalkoznak a témával, hogy amikor közeledik a pillanat akkor már nem érez fájdalmat a haldokló, tehát nem a halál nehéz hanem az odáig tartó út. Maga a halál már könnyebb és vannak ott bizony angyalok, fény, rég eltávozott szerettek akik már várják, és minden egyéb....de ez sosem fogjuk megtudni biztosra, mert az igazság odaát van és ott is marad.

Nagyon aztól függ, hogy milyen körülmények között. Én nem eü-s vagyok, de munkám kapcsán nagyon sok balesetet láttam, dolgoztam önkéntesként kórházban is. És nagyon más. Egy halálos beteg általában tudja, hogy meg fog halni. Sokan elbúcsuznak a rokonoktól, barátoktól. Még kisgyerekek is sokszor megteszik ezt, nem egy beszámoló van erről szülők leírásaiban. Egy balesetes általában nagyon más (ahogy láttam). Volt egy kislány nagyon súlyos állapotban szedtük le a tüzoltókkal az oszlopról kapaszkodott belénk "ne hagyjatok meghalni" (később kiderült, hogy fogadásból mászott fel az oszlopra, hogy elég bátor, sajnos a 20kV erősebb volt, a kezünkben halt meg). Sok balesetes élni szeretne és kapszkodik, nincs meg az, hogy "elmenegyek, vége".