Lehetek beteg a lakás miatt ahol élek?
Nagyon sűrűn beteg vagyok, legtöbbször azonosak a tüneteim: láz-torokfájás-légiúti hurut-levertség.
Egy társasházban lakunk, a ház egy nagyon huzatos szűk utcában helyezkedik el és a lakás északi fekvésű az ablakok erre a szűk árnyékos utcára néznek.
A ház az 1975-ős években épült, véleményem szerint kritikán aluli minőségben: rossza szigetelése, régiek a nyílászárók, a fűtés cirkó ami nem képes felfűteni a lakást. Enyhén dohos szag is van a lépcsőnházban.
Amióta itt élek gyakran betegeskedem, de alapból is asztmás vagyok.
Penész van-e a lakásodban?
Télen is 65-70% a páratartalom? Az bizony sok. Én hasonlóan rossz adottságú, de jóval öregebb lakásban éltem, aminek egyik oldala ráadásul szuterén volt. 65-70%-ra mégis csak a nyári zivataros napokon szaladt fel. Télen előfordult, hogy csak 26% volt (ami már túl alacsony), egyébként 40 körül volt átlagos időjárásnál. Nem volt vizesedés, penészesedés, beteg sem voltam. Később rövid ideig albérletben laktam, ahol a szoba beázott, penészes volt a fal, így szinte mindig hidegnek éreztem, fáztam. Olyan szinten jött elő az allergiám, hogy 2-3 naponta kellett orrcseppet vennem, folyamatosan tüsszögtem és bedugult az orrom. Rémes volt.
Nézd meg alaposan a falakat, bútorokat, látsz-e penészt vagy ázás nyomokat.
Penész nincs, de a bejárat előtt elázott már a földben valamelyik szolgáltató kábele, annyira vizes és nedves az egész utca,
Soha nem süt erre az oldalra a nap, igy pedig lehetetlenség főleg a téli hónapokban teljesen kiszáradni.
Asztmás betegként pedig egy pokol igy.
Régi pelenkával vagy ronggyal töröld fel a fürdôt fürdés után, Aztán kintre teregess ki megszárítani.
Szedj D-vitamint és almasavas magnéziumot, az mindenképp segíthet. Almasavas magnézium helyett a magvak, dió, mogyoró is jók.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!