Gyógytestnevelés kiváltása?
Régóta vannak problémáim a gerincemmel, kiskoromban is jártam gyógyúszásra, bár akkor még nem fájt semmim.
17 évesen jelentkezett váll és derékfájdalom, ami már oda jutott, hogy egy óra álldogálás után is azt érzem, hogy beszakad a hátam.
Na de a lényeg: voltunk ortopédián, nyitott az egyik csigolyám (spina bifida) kaptam testnevelés teljes felmentést (a vállammal még vissza kell menni, mert a sima röntgenen nem találtak semmit). Intézem a papírokat az iskolában két hete, hogy hivatalosan is felmentsenek, az iskolaorvos pedig beutalt gyógytestnevelésre.
Ezzel csak az a probléma, hogy a város másik felébe kell járnom, már beiratkozni is csak úgy jutok el, ha elkérem magam az utolsó 2-3 órámról. Heti 44 óra + szakkör mellett készülök érettségire és OKTV-re, tartok tőle, hogy nem tudok majd bejárni, ráadásul azt is hallottam, hogy ezek a gyógytesik semmit sem érnek. Ha már valahol muszáj töltenem az időm szeretném, ha hatásos lenne.
Gyógytornával kiváltható a gyógytesi, úgy is megkapom a felmentésről a határozatot az iskolától?
Sokkal jobb lenne a torna, megtanítják a gyakorlatokat és otthon tudnám csinálni ha van egy kis szabadidőm. Akár maszekra is befizetünk, ha az jobbnak tűnik.
Ki mit tud a témáról, hogy lehetne ezt elintézni?
Gyogytesi a gyogytorna, nem lehet ez meg kivaltani semmivel sem.
Ha ennyire gondot jelent kerj teljes tesi aloli felmentest
Nem ugyanaz a kettő. A gyógytornát pl. kórházban vagy rekreációs központban tartják gyógytornászok, a gyógytesit pedig egy általános iskolában testnevelő tanárok, ugyanúgy osztályzást kapsz.
A kérvényen amit az igazgatónak írtunk (neten találtunk formanyomtatványt) szó sincs gyógytesiről, az iskolaorvos írta fel.
XDDDD
8 évig táncoltam, most is csak azért hagytam abba, mert nem bírom fizikailag.
De azzal, hogy itt vezeted le a frusztrációd csak a saját szegénységi bizonyítványod állítod ki. ;)
Akkor milyen segítséget vársz az interneten?
Tanítsunk meg fájdalommentesen állni?
Görbítsük meg a teret, hogy odaérj a gyógytesire?
Menjünk be az igazgatóhoz?
Nem, azt várom, hogy ilyen okos válaszokat adjatok :) eddig felülmúltátok magatokat páran
A kérdés: gyógyTORNÁVAL ki lehet váltani a testnevelést és ha igen, hogyan?
Jaaaa, de buta vagyok.
Szeptember 15 volt a határidő, hogy igazolást vigyél, hogy te egy egyesületbe sportolsz
Lekésted :D
Az iskola nem kívánságkérés.
Nálunk szeptember 30.
De hogy itt mindenki mekkora médium. A kérdésre válaszoljon már valaki, ne elméleteket gyártson 3 sor információ alapján!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!