Mit tegyek? Elmenjek megint egy másik orvoshoz?
Már elég régóta problémák vannak a bőrömmel, 10-11 éves korom óta vannak pattanásaim és aknéim. Tavaly nyáron a szüleim elvittek egy ismerős által ajánlott bőrgyógyászhoz. Ő már az első alkalommal olyanokkal rémisztgetett, hogy cisztám van, elküldött ultrahangra, felírt több krémet, később pedig gyógyszert is akart, aminek több komolyabb mellékhatása is volt.
Ezért inkább elmentünk ahhoz a bőrgyógyászhoz, akihez kiskoromban is jártam más jellegű probléma miatt. Ez a doki rendesebb volt, természetes eredetű krémeket adott és fogadkozott, hogy ő aztán nem ír gyógyszert, anélkül próbálja kezelni a dolgot.
Mégis, a legutóbbi alkalommal közölte, hogy ősztől fel akar írni nekem hormongyógyszert, mivel már betöltöttem a 15. életévemet. Ezen őszintén szólva nagyon kiborultam, mert addig azt hittem nem pártolja ezt a megoldást. Én nem vagyok szakértő, de azért annyit én is tudok, hogy az ilyen gyógyszer nemcsak a pattanásokat tüntetné el, hanem más dolgokat is befolyásolna a szervezetemben.
A szüleim se helyeslik, hogy hormontartalmú szert szedjek.
Nem tudom mennyire lenne helyes felkeresni ezek után egy harmadik bőrgyógyászt, de a mostanihoz nem akarok visszamenni. Anyukám már azon gondolkodik, hogy elvisz egy természetgyógyászhoz, amitől kissé idegenkedem, mert nem tudom tőle mire számítsak. Mit tegyek?
15/L
Amikor én ilyen idós voltam, az egyik osztálytársnőm is hasonló dolgokon ment keresztül.Aztán egyszer csak feltűnt, hogy eltűntek az arcától a csúnya pattanások.Nem mind de sokat javult.
Kiderült, hogy az x- edik bőrgyógyász javaslatára diétába kezdett.
Hogy volt- e allergia vizsgálaton vagy sem azt nem tudom, de felsorolt egy csomó dolgot amit nem ehet.Tejtermékek, csoki, olajos magvak....
Szóval neki a diétától javult és még fogyott is mert volt rajta felesleg.
Köszi a válaszokat!
Igazából ez érdekes, mert az első bőrgyógyász el akart küldeni több vizsgálatra is, míg a második csak tüneti kezelést alkalmazott, arra nem is gyanakodva, hogy belső probléma is lehet.
Egyelőre nem tudom mi lesz, szerintem elmegyek egy másik bőrdokihoz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!