Az altatás tényleg veszélyes?
Két hét múlva műtenek orrpolippal, és ma egy sor vizsgálaton voltam, mivel altatást kértem. Az EKG-t végző nővér teljesen bepörgött, hogy mi az, hogy egy ilyen egyszerű műtétnél altatnak, merthogy az ő férjét anno csak érzéstelenítették ugyanezzel. Azt mondta veszélyes, és ha mindig altatást kérek, fokozom a bajt. Amikor kimentem, és becsuktam az ajtót, hallottam, hogy a másik nővérnek elújságolta, hogy még ilyet, hogy orrpolippal altatják, ez hallatlan. Most komolyan ekkora ügy? A műtétet végző orvos nem mondott semmit, mikor egyeztettünk az altatásról, úgy jött le, hogy ez normális dolog.
Életemben kétszer altattak, egyszer hat, másodszoer 15 évesen, most 26 vagyok.
Igen, veszélyes is lehet.
Ha tényleg olyan műtétről van szó, amit érzéstelenítéssel is meg tudnak oldani, akkor sokkal jobb, mintha altatnának.
Nekem 6 műtétem volt, illetve egy kisebb orvosi beavatkozásom, a műtéteimnél mindig altattak, de az utolsónál már alig bírtak felébreszteni, nagyon nehezen ébredtem fel és nagyon rosszul is viseltem, de ezek mind olyan műtétek voltak, ahol altatni kellett. A kisebb orvosi beavatkozásnál pedig érzéstelenítettek. Nem éreztem semmit.
Valamilyen szinten igaza volt a nővérnek.
Nem olyan jó ám az altatás.
Illetve oké, hogy van egy sor kivizsgálás, de bármikor előjöhet olyan nem várt dolog, amit a vizsgálatok nem mutattak és könnyen előfordulhat, hogy elaltatnak és többet nem ébredsz fel. Jó, nem gyakori, de a kockázata sajnos megvan.
Veszelyes, mert gondolj bele: mestersegesen tartanak alomban, es ok kontrollaljak ezt a fontos dolgot, szerintem az aneszteziologia a vilag egyik legerdekesebb dolga.
Amugy egy szuletesi rendellenesseg miatt kb 15 eves koromig 10-12 mutetem volt, mindegyik altatasban tortent. Egyszer sem volt semmi problema utana (ha azt leszamitjuk,vhogy az altatoszer utan mindig hanytam). A legutolso mutetem kb 17 evesen tortent, most 21 vagyok. Nincsen semmilyen egeszsegugyi problemam, olyan sem ami az altatassal kapcsolatban lenne: nincsen semmi gond sem a szivemmel, sem a keringesemmel (leginkabb ezekhez kapcsolodnak a problemak).
Az utobbi evtizedekben oriasit fejlodott az orvostudomany, az, hogy az embert el tudjak altatni es alvasban tartani, majd barmikor felebreszteni csodalatos dolog.
Persze fiatalon teljesen mas az altatas, az idosebbekkel mar tobb nehezseg jar egyutt (mint altalaban az egeszsegukkel is)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!