Az orvos látja azt, hogy kiváltottam-e az általa írt receptet?
Igen, lehet látni. Egy személyes történet hozzá:
Epilepsziás vagyok és a szakorvosomhoz évente megyek kontrollra, illetve évente szakorvosi javaslatot ad a levetiracetam hatóanyagú gyógyszerem kiváltására - amit ugyebár a háziorvosom ír fel nekem és ő adja a receptet is a szakorvosi javaslat alapján.
A betegségem első évében (tökfejként) úgy gondoltam, hogy nincs szükségem a gyógyszerre mert anélkül is meg fogok gyógyulni, így ki se váltottam. Aztán pár hét múlva jött egy roham, visszamentem a dokihoz és mondtam, hogy mi történt. Anélkül, hogy bármit kérdezett volna, odahívott a gépéhez és megmutatta, hogy látja, hogy nem váltottam ki a gyógyszert, amire ő javaslatot adott, és amit ugyebár a háziorvosom írt fel.
Na ekkor lefőttem mint a kávé, szégyenemben elsüllyedtem és kaptam egy jó nagy lecseszést. Szükségem is volt erre a lecseszésre, mert minden egyes roham növeli a maradandó agykárosodások esélyét, és azóta sincsen rohamom, szóval még szerencse, hogy ez az orvosom utána szokott nézni annak, hogy a betegei szedik-e az általa (közvetlenül vagy közvetve) felírt gyógyszereket.
Tehát igen, az orvosok látják, hogy a beteg kiváltotta-e a felírt gyógyszert, vagy sem. Az már más kérdés, hogy háziorvos ellenőrzi-e, hogy a betegei kiváltották, mert ott rengeteg a beteg és rövidebb lehet 1-1 konzultáció/kontroll, nyilván mások mindenhol a betegek is (ahogy a 4-es válaszoló írta, előfordulhat, hogy valaki nem tartja be az orvosa tanácsát, aztán még ő jár vissza panaszkodni hogy megint beteg lett - ilyen esetekben kiváló ez a rendszer) és az orvos is (lehet hogy látja a rendszerben a doki, de csak legyint rá, mert nem érdekli VAGY felírja a gyógyszert és sulykolja a betegnek hogy váltsa ki (vagy azért, hogy végre meggyógyuljon a beteg, vagy azért, mert jutalékot kap belőle a doki, vagy pedig mindkettő)).
De szerintem ez a rendelőben használt szoftverektől is függ. Nyilván lehetnek szoftveres hibák, amikor nem lehet mindenhez hozzáférni adott pillanatban szoftver-, szerver-, hálózati vagy más hiba miatt. De mivel nem tudom, hogy kötelező-e minden rendelőben olyan keretrendszernek szerepelnie, amivel nyomon lehet követni a betegek gyógyszerkiváltásait, ezért lehet, hogy egyes rendelőkben ilyen nincsen.
Maga az infrastruktúra adott az egészhez, tehát a recepten már egy csomó vonalkód van, amibe simán bele lehet kódolni a beteget, a gyógyszert, a kiállítás dátumát, az ellátó orvost, meg egymillió más adatot. Ezeket összekapcsolni ma már általános iskola felső osztályos feladat (Miskolcon legalábbis az egyik ált. iskolában tanítanak ilyen szintű adat-összekapcsolásokat, persze játékos formában és nem száraz tananyagként).
A lényeg a lényeg, hogy igen, a doki lát(hat)ja, hogy kiváltottad-e az általa írt receptet, vagy sem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!