Bemehetek térdműtét után a páromhoz?
Ha altatva lesz azért nem árt ha mellette maradsz a műtét után mert ugye vannak felelőtlen orvosok is.
Engem egyszer amikor a kezemmel műtöttek engem is altattak és műtét után ott hagytak egyedül egy szobában.Szerencse hogy anyám bejött mert az a kis hordágy kicsi volt én meg forgolódtam szóval ha anyám nem jött volna be akkor tuti leestem volna és a nyakamat is kitörhettem volna.Aznap meg nemhiiszem hogy felálhat én a műtét után még eléggé el voltam kábulva meg órákig fel sem tudtam még ülni se az ágyon.
Persze, hogy bemehetsz, sőt kell is. Jól esik neki. Mindkét esetben fenn lesz, ha gerincbe érzéstelenítik el sem alszik, végig telljesen tiszta lesz (térdműtétekkor ezt szokták nagyon gyakran), engem ugyan altattak kétszer is, de egyből utána felkelltenek, és a kórteremben is magamnál voltam. Kicsit zavartan, kiabáltam, és nem minden perce emlékszem tisztán, de fenn voltam... Velem ez 17 évesen történt, ki tudja kire hogy hat egy ilyen.
Ha altatják felállhat, de hogy terhelheti-e az attól függ. Bár lesz benne egy ürítő cső, ami nagyon szúr, bármilyen mozgásra, tehát nem fog tudni ráállni, én járokerettel mentem ki 3 órával a műtét után a mosdóba. Vigyázni kell, mert én majdnem elájultam, leesett a vérnyomásom, ha nincs a folyosón egy ápoló fiú nagyobb gond lehetett volna...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!