Hallgassak-e családomra vagy pereljek? Ti mit tennétek? Média, bíróság vagy közös megegyezés?
A történet hosszú de az alap szitú:
5 éve van fogszabályzóm és már a második fogorvosomat fogyasztom éppen el (az összköltség már bőven 1 milla felett van alig tudom kinyögni már). A fogaimat az első fogdokim cseszte el, de nagyon. A napokban kértem hivatalosan (levélben) az exfogdokit hogy küldje el az összes egészségügyi dokumentációimat (tételesen felsoroltam), de csak egy részét kaptam meg (bezzeg azt írta, hogy az általam kért anyagokat küldi, de a felét nem küldte el, amiket elküldött azok sincsenek egymással összhangban). Nagyon kiborultam. Főleg amiket beleírogatott pl: hogy nem voltam együttműködő, pedig ilyen nem volt, persze azt nem hogy jeleztem ezt- azt, szóltam hogy fáj... stb ezek nem kerültek rögzítésre.
Szüleim, ismerőseim szerint hagyjam, nem ér annyit az egész... De igazság szerint piszok sokba van már most, ráadásul olyan dolgokat tett amit nem lehet már visszacsinálni, vagy megcsinálni (tehát kárt is okozott) és időközben Bt.-ből Kft.-vé alakult ...
Az egyik barátom aki mellettem volt és van és mindent tudott, mikor mi történt velem, azt mondja, hogy ha ennyit szenvedtem és ennyit költöttem rá zsebből (mert a TB nem támogatja) és ha már egészségkárosodást is okozott, ne is gondolkozzak azon hogy pereljek, mert az ilyen orvost egyből be kell perelni... ilyen ne dolgozzon...
Szóval a kérdéseim:
1. Ti mit tennétek? Hallgatnátok a családra, vagy inkább saját fejetek után mennétek?
2. Szüleimtől azt kaptam ma meg, hogyha beperelem az orvost vagy felkeresem ez ügyben a médiát, ne számítsak rájuk ... Mit gondoltok ilyen szülőkről? Számomra ez olyan mintha köztük és a per között kellene választanom...
29N
26 éves nő vagyok, nekem is kellene fogszabályzó, de valószínűleg egy darabig nem lesz. :(
annyira nem vagyok jártas ilyen dolgokban de valószínűleg eléggé pipa lennék ha ennyi pénzem ráment volna a dologra és az orvos nem lenne együttműködő valamint ahogy írtad, maradandó károk keletkeztek... De persze döntened neked kell. 29 évesen szerintem jó döntést fogsz hozni. Hallgass a szívedre!
Én sem értem hogy miért is akarod perelni? Végül is az első rossz kezelés után még az elején felállhattál volna a székből, és mondhattad volna, hogy "bocsi, de ön mint fogorvos egy pancser. Inkább megyek és keresek másikat"
Te ennek ellenére ott maradtál, és egy kisebb vagyont fizettél. Miért? A fogorvos assziszntense fegyvert szegezett a homlokodhoz?? Esetleg erőszakkal odaszíjaztak a székhez??
Én elhiszem hogy csalódtál a dokiban, de az ember addig keresgél míg megtalálja a tökéletes fogorvost. Én is évekig kerestem. Volt ahol én azt mondtam egy egy vadállat a fogdoki, de volt aki istenítette. De én ne is mentem többé hozzá. Végül is 36 évesen találtam meg a tökéletes fogorvost..
Szóval miért is perelnéd??
Köszi első... :)
Második:
- most nem akarom felsorolni, de ha ennyire kíváncsi vagy: pl kihúzott egy fogat (a többi 3 mellett) ami miatt plusz 3 fogat el kell távolítani (alig marad számban fog!)
- az állkapcsomat hátranyomta (=elsorvasztotta) ami miatt kedvezőtlen lett az arcesztétikám (hátraesik az alsóm olyan bamba és ANOREXIÁS képem lett) és ezt már csak fogszabályzóval nem lehet helyrehozni!
-tönkretette az állkapocsízületeimet
-a foggyökereim elkezdtek felszívódni (rtg alapján)
-és az egyik fogamat szétrohasztotta (hiába szóltam neki hogy az egyik gyűrű leesett őt nem érdekelte, nem ragasztotta vissza és alá ment az ételmaradék, amit nem tudtam kipucolni rendesen)
...stb Nem tudom ebből mit értesz, vagy mit nem, próbáltam érthetően fogalmazni...
Nos vélemény?
- most nem akarom felsorolni, de ha ennyire kíváncsi vagy: pl kihúzott egy fogat (a többi 3 mellett) ami miatt plusz 3 fogat el kell távolítani (alig marad számban fog!)
- az állkapcsomat hátranyomta (=elsorvasztotta) ami miatt kedvezőtlen lett az arcesztétikám (hátraesik az alsóm olyan bamba és ANOREXIÁS képem lett) és ezt már csak fogszabályzóval nem lehet helyrehozni!
-tönkretette az állkapocsízületeimet
-a foggyökereim elkezdtek felszívódni (rtg alapján)
-és az egyik fogamat szétrohasztotta (hiába szóltam neki hogy az egyik gyűrű leesett őt nem érdekelte, nem ragasztotta vissza és alá ment az ételmaradék, amit nem tudtam kipucolni rendesen)
Ez mind most derult ki???? Erdekes.... Nekem feltunt volna elsore, hogy 3 fogamat huztak ki....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!