Bal oldalam fájdogál. Mi lehet az oka?
Figyelt kérdés
Hónapok óta fáj a gyomrom, kisebb-nagyobb megszakításokkal, olyan is volt, hogy egész nap hányingerem volt és az is előfordult, hogy hánytam is. (Talán kétszer). Orvosnál természetesen voltam, csináltak vérvételt, májam rendben van, semmi komoly bajt nem láttak, csak enyhén vérszegény vagyok, arra kaptam gyógyszert, ma váltom ki. A panaszom a következő: Pár napja elkezdett szúrni a bal oldalam, de nem lent, mint amikor a petefészek fáj, hanem a köldökömmel kb egy vonalban, kicsivel a köldököm mellett. Ha pedig a gyomorszám körül megnyomom, vagy ott ahol kicsit szúrdogál akkor kellemetlen érzés és utána gyomorégéshez hasonló tüneteim vannak és újra előjön enyhén a hányinger. (Már kb egy hete nem volt pedig). Már annyira unom, orvostól orvoshoz járkáltam, már vagy 10-szer volt emiatt dokinál, mindig hülyének néznek, azt mondják csak a stressz, ne foglalkozzak vele. Még a vérvételt is bevállaltam, pedig tűfóbiám van, sokkot is kaptam mikor vették, "de mindent az egészségért" a jelmondatom. Mégis milyen szervre gondoljak még? Már a környezetem is kattantnak tart, meg hipohondernek. (vagy valami ilyesminek, nem tudom pontosan leírni :D). Nagyon el vagyok keseredve. 22/L2013. márc. 12. 10:22
1/1 anonim válasza:
Bal oldalon a hasnyálmirigy,lép,epevezeték-epehólyag és a máj egy része van.Gasztroenterológushoz kellene elmenned.Lehet csinálnak egy gyomortükrözést és hasi ct általában ez a rutin vizsgálat kezdésnek.Csakhogy nagyon hosszú oda a várólista akár két hónap is.Ha megteheted javasolnám egy jól felszerelt magánklinikát vegyél igénybe.Szinte azonnal fogadnak és a vizsgáló eszközeik is sokkal jobbak,kíméletesebbek.Igaz nem olcsó de tapasztalatból mondom hogy megéri.Én egy évig járkáltam,küldözgettek mindenhova de főleg pszichiáterhez hónapos várólistákkal bár a tiednél kicsit durvább panaszokkal.De kiakasztottak engem hogy folyton pszichiáterhez küldözgettek.Aztán elmentem magándokihoz és 3hét alatt kiderült a bajom forrása igaz akkor már szövődményei is voltak mert már több mint egy éve szenvedtem.A magánklinikát már nem tudtam megfizetni ezért maradt a közkórház a gyógyulásra de gyorsan diagnosztizálták a betegség forrását onnantól pedig már simán ment a dolog.Szerintem egy magán gasztroenterológust keress fel,vagy belgyógyászt,persze ha van rá anyagi lehetőséged.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!