Kezdőoldal » Egészség » Egészségügyi ellátások » Magánúton kik foglalkoznak...

Magánúton kik foglalkoznak vérszegénységgel? Belgyógyász?a körzetim nem veszi komolyan a vérszegénységem szerintem ha körzetit váltanék, az sem venné.

Figyelt kérdés

Kb 10 -15 éve van folsavhiányos és B12 hiányos vérszegénységem ami most derült ki vérképből.

(Nagymamám jóformán ugyanebbe halt bele vészes folsav és b12 hiánya volt és ez miatt demencia alzheimer is)


Nekem a tüneteim is már vészesek.

Gywngeség, aztán volt 5 napos olyan szédülésem éy gyengeség hogy már azt hittem nem élem túl és a sürgősségire akartam menni. Ez mellett a szemem 2 dipotriát romlott, és olyan szájüregi gyulladásaim vannak amiket szintén főleg ez okoz.


Az orvosom nem utal be sehova, nem kapok kezelést sem, amiket veszek tablettákat vénynélkül(folsav+B komplexek), nem merem szedni, mert ahogy elkezdtem, azután pár nappal lettem rosszul és komolyan már a végrendeletemen agyaltam.


Amiért relative fiatal vagyok, abszolut lesz.rja a körzetim az egészet. Azt hiszi á kis depresszio szédülés, majd elmulik ez nem veszélyes, paranoia. Kívülről szinte semmi nem látszik rajtam. Azt meg hogy 5 napig vagyok félájult, nem látja.

Ez csak akkor kapcsolna szerintem ha meg is halnék.

És mindenki azt mondja váltsak orvost.


De attol félek hogy amiert nem 80-90 éves demens vagyok hanem relativa fiatal ránézésre makk egészséges, senki nem fog velem foglalkozni!


Anno 10 -15 éve is néha megemlitette már egy egy orvos különböző bajok miatt hogy szedjek B vitamint úgy eszegettem is néha, de nem is tudtam hogy ekkora a baj. Hogy 30+ komolyan szinte abszolut robbanok lefelé, már félig vakon, és félhalott vagyok néha, és lehet már mentő is kell ha legközelebb megint elmegy az erőm.


Magánúton kik foglalkoznak vérszegénységgel? Belgyógyász?



#fiatal #demencia #folsavhiány
ma 05:51
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
85%
Hematológis. Mielőbb keress fel egyet.
ma 06:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
77%

*hematológus

Vigyél hozzá friss vérképet, de nyilván, ha más adatokra is szüksége van, akkor be tud utalni ő is.

ma 06:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 anonim ***** válasza:
47%
Szia szedjél vasat és folsavat is. Azoktól nem lehetsz rosszul. Csak táplálék kiegészítők, vitaminok.
ma 07:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/12 anonim ***** válasza:
De amúgy tényleg menj hematologushoz :) utolsó voltam.
ma 07:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:
Orvosi vizsgálat nélkül ne kezdj el vasat szedni, ezt ki kell vizsgálni.
ma 08:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 A kérdező kommentje:

Nem vashiány. Mivem azt szedtem mivel tényleg félhulla vagyok.

A vérképem szerint vashiányom igy nincs hanem vészes folsav és b vutamin hiány.

Csak miota dapos vagyok, nem tudok belépni az eeszt-be.

Egy másik körzeti orvos vagy hematologus online nem tudja megnézni a vèrképem? Kb 1 hónapos lehet.

ma 08:05
 7/12 anonim ***** válasza:

Másik körzeti nem fogja, mért tenné. Magánorvos igen. Olyan nincs, hogy nem tudsz belépni, tessék elmenni a kormányablakba, és elintézni. De papíron is megkapod a leletet, ha értemész a laborba.

És pontosan miért is nem keresel másik háziorvost?

ma 08:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
Akkor próbáld az egészségablakot. A DÁP-pal nekem megy mindkettő és bármelyik orvos meg tudja nézni a laborleleteidet.
ma 08:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 A kérdező kommentje:

Nem a korm.ablakkal van baj.

Hanem a dáp azt irja ki a telefon biztonsági beállitásaim nem jok. Beállitom de azt se fogadja el.

Voltam a tel.szolgáltatonál is azt mindták biometrikus kell.

Beallitottam az se jo. Nem enged be a dapba. Anelkul meg az eeszt be se meg sehova amihez ugyfélkapu kell.


Most valtanék másik háziorvost nem tudom átvesz e mivel nem akartak fogadni sem.

ma 09:59
 10/12 A kérdező kommentje:

Nem vett át a másik háziorvos(nagymamám orvosa).

Marad a magánút.

ma 10:06
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!