Pajzsmirigy műtét vagy sem?
Kicsit kifejtem, nyilván nemcsak az itt majdan megírt véleményekre adok, holnap megyek a háziorvoshoz is.
Szóval még 2008-ban műtöttem pajzsmirigy ciszta miatt, elég nagy volt, a bal oldali lebenyt csonkolták is, nem kellett hormonpótlás. Azóta szültem, és volt 2 vetélésem. Minden napom ekörül forog, nagyon szeretnék már terhes lenni és egészséges gyermeket szülni, belehalok. Voltam nőgyógyászati, endokrinológiai vizsgálaton is. Na most. A magándoki nagy nehezen megvizsgált, kiújult az a ciszta, amit anno kiműtöttek. Mondta, hogy ennek semmi köze a teherbeeséshez, megtehetné, hogy leszívja a tartalmát, de mégsem teszi meg, keressek sebészt. Egyébként a nagy cisztát leszámítva minden rendben. Ma jött postán a papírom, arra meg már azt írta, hogy minden eredmény, vérvétel, érték jó, diagnózis: nem toxikus pajzsmirigy göb, Hashimoto. Felhívtam, de lerázott, annyival zárta, hogy keressek sebészt.
Azóta sírok. Nem tudják megmondani a műtéthez szükséges várakozási időt, nameg gondolom, hogy a baba projektnek lőttek, ha kés alá fekszem, mert akkor kiszedik az egész pajzsmirigyem, mire beállítják a hormonjaim mesterségesen az megint plusz idő.
Mit csináljak, kérjek másodvéleményt? Holnap beviszem a leletem a háziorvoshoz, az addig oké. Nem elég, ha megint leszívnák? Ugyanott jött ki megint a ciszta, mint amikor műtöttek, most másodjára is végigjárni ezt, ráadásul babára várva.... Elnézést, kicsit nem értem az egészet
Ez egy magán volt. Közben utolértem a sebészt, akit ajánlott. Rezidens, még csak néhány műtétet végzett, "nem igazán engedik a feltárások közelébe " ezt mondjuk nem tudom hogy kell érteni.
A megyében rajta kívül 1 van. Lehet az lesz.
Amúgy tényleg lehetek Hashimotos tünet nélkül,tökéletes vérképpel?
„ha kés alá fekszem, mert akkor kiszedik az egész pajzsmirigyem”
Ezt nagyon gondold meg, a teljes pajzsmirigyet ne vetesd ki, mert még több bajod lesz.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!