Szent Margit kórház 1. oltópont tapasztalatok?
A két jópofának szánt, haszontalan választ jelentettem a moderátornak, de sajnos nem törölte őket.
Írom a tapasztalataimat, hátha valakinek segít majd. Az irányító személyzet elég bunkó, de mire felér az ember oltópontra már javulnak a dolgok. Hiába van mindenkinek egyéni időpontja, be van ömlesztve mindenki egy sorba, ami igen hosszú, tehát várakozásra fel kell készülni. Először odaérkeztem egy asztalhoz, ahol ekérték a papírokat, taj kártya, nyilatkozat+előző oltások papírjai, és egy nagyon kedves hölgy kitöltött részemre még egy lapot, amit oda kellett adnom bent a doktornőnek, arra írta rá a javaslatát, és alá kellett írni, hogy elfogadom_e vagy nem. Ezután újra vissza egy másik sorba, ez már az oltószobába vezetett. Először a doktornővel kellett beszélni, de megkérdezte, mit szeretnék kapni, és már azt írta javaslatként a papíromra, én pedig aláírtam, hogy elfogadom, ezután mehettem két méterrel arrébb leülni, ahol egy nagyon kedves nővérke fél másodperc alatt be is oltott, pislogni nem volt időm már kész is voltam. Mondták, hogy 10 percre még üljek le kint, utána mehetek és ennyi. Összességében nem volt túl rossz tapasztalás, csak a várakozásra nem számítottam. Sajnos az első két oltásommnál is órákat kellett sorbaállnom.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!