Az egészségügyi rendszer gyenge, vagy akik ott dolgoznak?
Alapból úgy szét van rókázva az egészségügyi rendszerünk, hogy koponyánként egy szájmaszkot nem tudott kiutalni az embereknek (igen, tudom hogy semmit nem véd, nem is ez a lényeg, hanem a szándék). Persze a havi kilencezret, na azt aztán keményen bevasalja mindenkin.
Ez is csak egy adó, semmi más.
Ez, hogy te töklógatást-téblábolást láttál (hol? mikor?), nem túl konkrét, és kicsit övön alulinak érzem, főleg azután, ahogy a járványban kellett helytállniuk az eü dolgozóknak.
Viszont az igaz, hogy rendszer eszméletlenül alul van finanszírozva. Ez úgy megy, hogy megvan, hogy egy hónapban hány darab pl. ultrahang vizsgálatra ad pénzt az állam. Ha elfogy a keret, akkor hiába lenne további vizsgálatokra technikailag kapacitás, hiába van ott a gép, hiába lenne rá nővér meg orvos, nem fognak több ilyen vizsgálatot csinálni, mert nyilvánvalóan nem fognak ingyen dolgozni. Ez ilyen. Ezért vannak a várólisták.
#1: Még ha csak havi 9 ezer lenne... De aki dolgozik, annak jóval több. Mondjuk én nem panaszkodhatunk, az utóbbi időben minden ellátáshoz hozzájutottam rendesen, de csak mert sürgősségi beteg voltam.
#2: Korábban ugyanezen ok miatt én két hetet vártam hasi ultrahangra, három hónapot MRI-re. :(
Bent a kórházban úgy vettem észre, az ott dolgozók valóban lelkiismeretesek, mindent megtesznek, de kevesen vannak. Legutóbb hétköznap nappal még az ápoló személyzet rendben is volt, voltak bent hárman. De éjszaka, és hétvégén egyetlen ember vitte a 15 fős osztályt. Ebből négy fekvőbeteg volt, akit etetni, itatni, mosdatni kell. Az ápoló a 12 órás műszakban normálisan ebédelni sem tudott leülni. Éjszaka elég is egy ember, de nappal már nem, hétvégén sem!
Orvos meg: a főorvos, egyetlen adjunktus, és egy rezidens.
Akkor ajánlok, kedves kérdező egy 12 órás műszakot, és hogy láss el ezalatt ÉRDEMBEN 20-30 beteget, aki hozzád tartozik pl egy neurológián. Megsúgom: ha kilóg a beled, SEM fog menni, mert lehetetlenség.
Könnyű pocskondiázni az eg. személyzetet, de kívülállóként fingod nincs semmiről. El nem tudod képzelni, milyen az, mikor 5-6 órán keresztül pisilni nincs időd elmenni mert annyi a dolog. És ehhez világjárvány sem kell, elég egy normális nap, esetleg picit emelkedett betegszámmal.
Plusz lehal a sz.gépes rendszer, nyomtató csak a másik szárnyban van, vagy épp akármilyen leletért oda kell rohangálni, etc.
Én életemben nem voltam annyira fitt - és kimerül -, mint mikor a kórházi nagy-gyakorlatot végeztük. Pl az osztály fenn volt a 4-en, a vérvételi helyiség meg a földszinten a másik szárnyban. Lift persze nem opció mert mindenhol megáll, így lelépcsőzni, át az udvaron, vissza az udvaron, fellépcsőzni napi x-szer - télen is köpenyben, mert kabátot venni hosszú idő.
Vagy negyedszerre is ágyat húzni Marika néni alatt, mert összecsinálta, összehányta magát.
Szóval míg egy percet nem dolgoztál pl ápolóként, maradj csendben.
Nagyon rosszul látod és töklógatás nincs. Nem tudod mi van a háttérben és kinek mi a feladata, ráadásul nem tudod azt sem, hogy ő éppen miért nem csinál semmit. Elárulok pár példát. Pl. nálunk radiológián van olyan helyzet, hogy ott van a szerelő és amiatt nem tudunk mi sem haladni és valóban állunk. Van olyan, hogy a hálózat nem működik megfelelően, nem tudjuk kezelni a számítógépes rendszert és addig állni kell, ennek is megvannak a szabályai. Egy kórházban rendeleteket adnak ki és a főigazgató általában megszabja, hogy mi hogy működjön, pl. van olyan hely, ahol pont a rendelők előtt pl. a folyosón van oltópont kialakítva, abban az esetben meg meg van tiltva, hogy beteget fogadjanak. Ilyenkor most mit csináljunk? Mi is mehetünk büfébe, meg végre tudunk pofázni egymással. Vagy elmegy az orvos valahová, akkor addig nem lehet beteget behívni a rendelőbe pl.
Viszont, ha már lehet folytatni egy rendelést, ellátást, kezelést, akkor az addigra előjegyzett, felhalmozódott betegeket plusz munkaidőben ellátjuk természetesen. Ezer dolog van, ne menjünk bele szerintem. Nyilván vannak mindenhol olyanok, akinek büdös a meló, de nagyrészt ez nem így van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!