Miért ítélik el azokat, akik nem szeretnék maguknak beadatni a covid elleni vakcinát?
Az egyik testvérem gyógyszerészetet tanul és ő is egyértelműen megmondta, hogy egy olyan gyógyszert is 10-15 évig tesztelnek, mielőtt forgalomba hozzák, amit már egyszer más cég kifejlesztett és koppintják.
Nekem nagyon sok ismerősöm annyira kidőlt a vakcinától, hogy napokig az ágyból nem tudtak kikelni stb. Nem igazán vonz egyelőre ez a vakcina, ha be is adatnám, max amiatt, hogy ne korlátozzanak a jogaimban, de egyelőre nem.
Mégis azt érzem, én emiatt teljesen el vagyok ítélve. Akinek gyenge az immunrendszere/idős/krónikus beteg és hoz egy olyan DÖNTÉST, hogy ő beadatja magának, ez teljesen korrekt dolog, én nem szólok bele, de fordítva ez nincs így. Oltással valószínűleg ők nem kapnák el, vagy ha mégis, enyhe lefolyású betegségként menne át rajtuk, nem értem, hogy akkor őket miért zavarják, hogy én "kockáztatom az életem".
Persze 22 évesen valószínűleg nem halnék bele, sőt nagyon súlyos lefolyása sem lenne a betegségnek, de(!!) ha mégis, akkor is nekem kell a következményeket viselnem, az én bajom lesz, nem másé.
Persze értem én, hogy közös cél érdekében oltassuk magunkat stb, de tényleg oltsa az magát, aki szeretné (én teljesen megértem az ő döntésüket is egyébként, tök oké, hogy beoltatják magukat).
Akkor mégis miért néznek a nem oltottakra leprásként?
Továbbá, ha ez szakmailag indokolt, hogy mindenki legyen átoltva, akkor miért nem teszik egyszerűen kötelezővé? Mint sok más oltást... nekem itt valami sántít ebben a történetben.
Ti mit gondoltok erről meg úgy az egész témáról?
"Valamint az miért baj, ha egy ember nem adatja be az oltást és meghal? Nem neked fog fájni, téged lényegében meg sem tud fertőzni, mert be vagy oltva."
Az egészségügy jelenleg is túlterhelt, nem kellene még hónapokig, évekig fölöslegesen terhelni egy már megelőzhető betegséggel. Én be vagyok oltva, elvileg nem lehet komoly bajom a covid miatt, de ha pl. kitöröm a bokám a kertben, akkor se fognak ellátni, mert tele a kórház fuldokló covid betegekkel...
A másik pedig, hogy nem mindenki oltható, őket a nyájimmunitás tudná védeni - bár nekem is már olyan ismerősöm is regisztrált inkább, akinek nem lenne ajánlatos az oltás, de veszélyeztetettnek számít, és már elkeseredett hogy az oltásellenesek miatt a közösség nem fogja megvédeni, inkább vállalja a vakcina kockázatát.
Ezért baj.
Pont tegnap beszéltem egyik barátommal, hogy a rókákat is vakcinázzák veszettség ellen, pedig amúgy meg kilövik őket... de ép ez az, hogy a vírus elleni védelem nem csak az adott egyed/személy érdeke, hanem a területen élő minden állaté/emberé (vírustól függően).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!