Mit tegyek ha már 3 napja nem aludtam semennyit sem? Ma mar egesz nap az ágyban fekszem hátha elalszok de nem. Már enni is fizikailag megterhelő. Próbáltam bevenni este nyugtatót de azzal sem sikerült elaludni. Altato nincs itthon.
Nehogy ezzel sürgősségire menjen! Aki ezt javasolja, az még sosem járt ott..
Az én 4-5 napos nem alvásommal még a bennfekvős pszichiátrián sem foglalkoztak, azt mondták, nem adnak altatót, ha hazamegyek, majd felírja a kerületi pszichiáter és alszom otthon.
Én meg igen sokszor megfordultam az sbo-n (Budapest, Honvéd) betegként és láttam, tapasztaltam, mik történnek és mennyi beteg várakozik (a pult előtti váró becsapós, a betegek nagyobb része a belső folyosókon ül-fekszik-szenved). 3 napos nem alvással nem fognak foglalkozni senkivel. Akik igazán rosszul vannak, azok is várakoznak minimum fél napot, de volt, hogy a beteg lefordult a székről és meghalt a váróban. Utána lehet nézni, nem kitaláció. Velem is volt, hogy éjszaka bementem,hogy írjanak altatót, mert már majd megőrültem a nemalvástól. Már a felvételi pultnál visszapattantam, hazazavartak a búsba.
A részeg, pláne a drogos közveszélyes lehet, muszáj valamit kezdeni velük. Egyébként a részegeknél a "kijózanító" egy tök üres helység, ahová belökdösik a delikvest, a földön fekszenek és rájuk zárják az ajtót. Láttam. És még sok mást is.
Azért tisztázzuk már, hogy 3 nap nem alvás ugyan káros, de NEM életveszélyes, eüs-ként ezt tudhatnád. Nem kellett rákeresnem, mert tudtam, hogy 10 nap körül van a rekord, de azért a pontosítás kedvéért belinkelem:
A kérdezőnek azt mondom, ha igaz, amit írt, akkor nagyon szerencsés. Valószínűleg nem a budapesti sbo-n volt és már az is hihetetlen, hogy egy napra rá kapott időpontot pszichiáterhez. Ez ugyanis általában 1 hónap..
És mindezt a Covid alatt, amikor a kórházaknak a legkisebb gondjuk, hogy valaki nem tud aludni.
Szóval erősen meseszerű a történet, de ám legyen, bár ilyen flottul működne a rendszer mindenhol.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!