Tényleg azért múlott valakinek 20 éven egy hajszálon az élete, mert a háziorvos heteken keresztül nem, vette komolyan? Milyen ország ez, ahol letojjuk a fiatalokat, mert az úgyis csak kamuzik?

Nem ismerem ezt a sztorit, de sok hasonlót hallottam már illetve tapasztaltam is magamon, bár nem ilyen szinten.

Sajnos az orvosok is emberek és mint olyanok, hajlamosak véleményt kialakítani tények nélkül.

Nem minden orvos ilyen, szerencsére, de létezik ilyen.

Pont nem rég olvastam egy cikket erről, hogy például vannak orvosok akiket befolyásol az, hogy pl egy nő vagy egy férfi hogyan írja le a fájdalmait, gondjait. És mert a nők sokszor jobban odafigyelnek magukra, ezért színesebben, mondhatni "mesésebben" mondják el a bajukat, mint a férfiak, akik sokszor tő mondatokban, tény szerűen, akár eljátszva, hogy nem olyan rossz, mint amúgy. Ezért vannak olyan orvosok, akik erre úgy reagálnak, hogy a nőknek kevésbé hisznek, mert ez "hisztéria". Nem direkt, de akarva akaratlanul kialakul bennük ez a vélemény. Persze ez nem minden orvosra igaz, de ilyen is történhet.

Nem akarom a háziorvost védeni. Ha ez igaz történet, akkor legszívesebben azt mondanám, hogy vegyék el a papírjait, de legalább küldjék el továbbképzésre. Sajnos történik ilyen...

Anyám pont így járt. A háziorvos többször is elküldte sima antibiotikummal anyámat haza, hogy vírus, de nem az volt, a végét nem mondom el.

Természetesen ezt nem lehet ráhúzni az összes háziorvosra.

Az a helyzet, hogyha érzem, hogy nagy a baj, akkor orvostól orvosig járok, amíg nem vesznek komolyan. A páciens is hibás, ha érezte, hogy beteg, mégsem állt jobban a sarkára.

Én egyszer szilveszter előtt két héttel kezdtem rosszul érezni magam. Nem tudtam megmagyarázni mi a baj, szédültem, néha levert a víz, fájt a fejem, nem értettem. Elmentem orvoshoz egy hét után, azt mondta van most egy ilyen vírus, nincs nagy baj. Szilveszter után durván belázasodtam, orvoshoz mentem, aki ekkor már antibiotikummal engedett haza és mondta, hogy pihenjek, mert biztos azért nem gyógyultam meg, mert nem vigyázok magamra. Nagyon rosszul éreztem magam, úgyhogy hazautaztam a szüleimhez vidékre. Néhány nap múlva ismét iszonyatosan belázasodtam és már nehezemre esett felkelni is. Erősen köhögni kezdtem. Másnap (vasárnap) az ügyeleten kezdtem, ahonnan elhajtottak antibiotikummal, hogy hörghurutom van, túlélem. Két nap múlva sem javult semmit, így felkerestem az otthoni háziorvost, aki más típusú antibiotikumot írt, majd ugyan nem hall semmi rendelleneset, de beutal tüdőröntgenre biztos ami biztos. Ekkorra már erősen fulladtam és nem tudtam segítség nélkül 10-15 méternél többet megtenni. Állandóan lázas voltam, fáradt és sápadt. Bementem röntgenre, majd felöltöztem és még le sem tettem a fenekem a váróban, amikor a tüdőgyógyász a nevemet kiabálta a folyosón és közölte, hogy azonnal menjek be a rendelőbe. Majd az ajtóban letolt, hogy mi a fenére vártam eddig, olyan kétoldali tüdőgyulladásom van, hogy csoda, hogy még élek és készüljek fel rá, hogy innen az én érdekemben nem mehetek sehova, mentővel visznek a megyei kórházba. A következő két hét kb. teljesen kiesett, átmentem zombiba. A sokadik szenvedős éjszaka után teljesen kimerülten feküdtem a köhögéstől kicsordult könnyeimmel és csak megakartam halni, hogy végre vége legyen. 1,5 hónap alatt épültem fel és még két hónapig maszkkal jártam, nehogy összeszedjek megint valamit. Sajnos maradtak szövődményeim is.

Az orvosok szerint a szervezetem nem volt képes önmagában megküzdeni a fertőzéssel és túlzás nélkül szinte az utolsó előtti pillanatban kaptam segítséget.

Számomra hihetetlen, hogy ilyen tüdőgyulladással jártam 3 hét alatt négy orvosnál és senki nem hallott, gondolt semmit, ugyanakkor magamat is hibásnak érzem, mert egyáltalán nem tudtam behatárolni mitől érezhetem ennyire rosszul magam.

Elmúlt, túléltem, bár örök életemre megemlegettem és én is tudom, hogy lehettem volna erélyesebb már a második alkalommal, amikor nagyon jól tudtam, hogy ez valami olyan, amit még sosem éreztem, tehát baj van. Sajnos az orvosok sem mindenhatók és mindentudók, ki kell állnia az embernek magáért, nem ő érzi azt, amit én.

Azért nagyon sok esetben a beteg bőven tesz azért, hogy ne vegyék komolyan, néha meg szerencsétlenül jön ki a lépés. Háziorvos rezidens vagyok, van olyan beteg, akit minden héten ott esz a fene a rendelésen valami hülyeséggel, amivel normális ember nem megy orvoshoz. Nagyon kell az ilyeneknél figyelni, mert egyszer úgy járunk vele, mint a fiúval, aki farkast kiáltott.

Fiataloknál is, ha már a harmincadik alkalommal kamuzol be egy betegséget, hogy ne kelljen suliba menni, akkor nem kell azon csodálkozni, hogy nem vesz komolyan az orvos.

Az is probléma, hogy a háziorvosok többsége idős, és sokan türelmetlenek, a betegek egy jelentős része meg egy rohadt kérdésre nem tud egyenesen válaszolni. Amikor például azt kérdezem, hogy fáj-e a hasa rohadtul nem érdekel melyik sebész prof operálta az illető epehólyagját 35 éve és miért. Nem hablatyolni kell hanem a kérdésekre válaszolni.

A tüdőgyulladásos hozzászólónál meg tipikusan az volt a baj, hogy túl sokan látták és nem egy orvos követte végig, rosszul jött ki a dolog. Sajnos nem mindig elég csak meghallgatni a beteget, kell a röntgen is.

Szóval mind a kettő oldal lehet hibás, én azért ebben az esetben az orvos oldaláról is meghallgatnám a történetet ítélkezés előtt.

Szépen kiforgattad a szavaimat. Van olyan beteg aki minden héten hetente több nap ott van. Megsúgom az ilyen betegek tőletek is veszik el az időt.

És bizony van olyan beteg aki lógásra használja az orvosi igazolást bármilyen hihetetlen is. Legalábbis ha valakinek minden esetben egynapos hasmenései vannak az már gyanús, pláza ha felajánlom, hogy ezt ki kell vizsgálni, kell széklet leoltás, vastagbéltükrözés stb. Jaaa, hogy az ő seggébe ne dugjanak csövet? Az ilyen beteget nehéz komolyan venni.