Meddig fog még fájni vérvétel után? (FONTOS)
Szóval,csütörtökön délelőtt kellett mennem vizsgálatra ahol vért is vettek.Eddig életemben ez volt a harmadik alkalom hogy vettek vért.
Az első kettő télen volt és akko minden oké,jött a karból.
Az "okét" úgy kell érteni hogy kibírtam rosszul lét/ájulás nélkül.
Nagyon kész tudok lenni a vértől,erektől,inaktól,vénáktól.Ez a halálom.
Most sírtam is, ugyanis mutattam a nővérnek hogy honnan vettek múltkor,ott tapogatták percekig(odajött egy másik is)Közbe azt ecsetelték+ hogy ez lehet az vagy a másik,mégis ez,biztos hogy ez lesz,várj mégse"
Nem néztem oda,mély levegőket vettem.
Beszúrták és egy minimálisat mintha mozgatták volna,ez is telt 1-2percbe (nem tűnik soknak leírva,de mikor egy ilyen helyzetben van,hidd el rengeteg ha még nem voltál)
Aztán mondták hogy nem jön a vér,és eljátszották a másik karommal is ugyanezt.Végül azt mondták hogy a kézfejből kell venni(itt már rendesen sírtam és próbáltam nem oda hánynixd)
Onnan már sikerült vért venni.
Csütörtökön zsibbadt,picit pénteken is,most szombaton pedig rendesen fáj a kézfej/csuklóm és még csúnyán látszik a szúrás helye.
Gondoltam hogy ezek nem múlnak el gyorsan karban,de kezdek kikészülni.Rendesen félek hogy eldurran a vénám vagy valami a szúrás miatt,vagy attól félek hogy megfeszítem és úgy durran el.
Lehet valami baja ennek még?
Vagy hát meddig kell még "szenvednem"?
2 hét kb
De ha ennyire nem tudtak vért venni, akkor dehidratált vagy, igyál többet
Velem is előfordult már, bő folyadék (2,5-3 liter) előző nap a megoldás, akkor nem kell ennyit szenvedni. Mellesleg lehet, hogy a nővér sem volt profi és kíméletes...
Az ereid pedig nem fognak eldurranni, nyugi. Nagyon erősek és rugalmasak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!