Leszokás! Ha kávé mellé elszívok két szálat az csalás? És az e-cigi?
15 éves korom óta dohányzok. Eleinte heti egy dobozzal, majd heti kettővel szívtam. Most, kb 2 éve elmeny napi egy doboz. Megesik, hogy ki sem húzza addig.
Egy évvel ezelőtt próbálkoztam a leszokással, de csak fél napig bírtam füstmentesnek maradni. Nagyon ideges voltam, sírtam. Az első hány nap ennyire sza r?
A másik a kv. Napi 3 kávét iszok. Nem is tudnám elképzelni cigi nélkül. Teljesen el kéne hagynom a kávét, vagy amellé belefér 1-2 szál?
Minden tanácsot, tapasztalatot szívesen fogadok!
19/l
Szerintem meg nem jó ha egyik napról a másikra teszed le. Nyilván az lenne bizonyos szempontból a legjobb de azért ne felejtsük el, hogy nem csak te, hanem a szervezeted is hozzá van szokva.
Egyik volt munkatársam állandóan dohányzott majd úgy döntött leszokik. Egyik napról a másikra tette le, hónapokig nem is volt gond majd egyszer nagyon rosszul lett, teljesen elsápadt és azt hittük össze fog esni. Valakinek volt annyi esze, hogy kivitte cigizni, nem sokkal később jobban lett. Aztán látta orvos is. Hát kiderült, hogy nikotinhiánya volt.
Szerintem én úgy csinálnám ahogy írtad. Vagy úgy, hogy reggel elszívnék egyet és mikor legközelebb eszembe jut, azt kihagynám. Majd órákkal később napközben ismét rágyújtanék. És megint kihagynám ha eszembe jut. Szerintem ha minden nap 2-3-4 szállal kevesebbet szívnál, az siker lenne előbb-utóbb :)
Sok sikert a leszokáshoz!
Én 17 év napi 2 doboz cigi elszívása után egyik napról a másikra hagytam abba.
Az igazság az, hogy egyszer én is megpróbáltam, de pár nap után olyan ingerült, ideges lettem, hogy újra cigiztem.
Nekem végül azért sikerült egyik napról a másikra leszoknom ( és ennek már 16 éve) mert asztmás lettem tőle, és a doki megijesztett. Azt mondta amikor ki kellett jönnie egy asztmás roham miatt, hogyha nem hagyom abba a dohányzást, akkor örüljek ha megélem az 50 évemet, és nem kell majd oxigénpalackkal élnem. Doki mondta, hogy bárcsak minden dohányzónak megmutathatná, hogy milyen ronda fekete a tüdeje a cigitől.
Nos engem sokkolt, hogy a saját életemet rövidítem meg cigizek. Ez volt az a pont, hogy rájöttem, az életet jobban élvezem mint a cigizést.
Ha le akarsz szokni akkor egyik napról a másikra kell..
A leszokás azt jelenti, hogy 0 szálat szívsz. Ha csak egy szálat is elszívsz naponta, az nem elszokás, az csalás. Attól ugyanúgy dohányosnak számítasz.
Nekem is volt régebben egy leszokási próbálkozásom, akkor úgy éreztem, hogy lerobban a fejem a helyéről, olyan fejfájás jött rám, szédültem, hányingerem volt, inkább rágyújtottam, szóval nem sikerült abba hagyni.
Most meg áprilisban egyik napról a másikra letettem, és semmilyen fizikai tünetet nem produkáltam, leszámítva, hogy a 3. napon úgy voltam vele, hogy na, most már tényleg ideges vagyok, úgyhogy rágyújtok, meggyújtottam egy szálat, de egyből elfogott a bűntudat, hogy kibírtam eddig, akkor miért csinálom most ezt, és azóta egyáltalán nem gyújtottam rá. És csak ennyi volt kellemetlen az egészből, ez az első három nap. Utána olyan volt, mintha soha nem is cigiztem volna, pedig én is szívtam 18 évig. Kávét ugyanúgy iszok, csak cigi nélkül, sőt, lejárok a kollégákkal, amikor cigiznek, és nem gyújtok rá, pedig ott szívják előttem (nem, nem szoktam a füstbe állni, passzív dohányozni :-).
Tényleg csak elhatározás kérdése. Nekem is sokat segített amúgy, hogy megijedtem, mert összeszedtem egy betegséget, és úgy gondoltam, hogy na most tovább szívom, és elpatkolok pár éven belül, vagy leteszem, és legalább csökkentem az esélyét, hogy tovább súlyosbodjon a helyzet.
16 éves koromtól vagyok a rabja.Többször "megpróbáltam letenni",sikertelenül persze,mert tulajdonképpen én szeretek is cigizni...
De bármilyen közhelyes is,tényleg fejben dől el!8 és fél éve,mikor megtudtam,hogy terhes vagyok,azonnal letettem,és lehet hihetetlennek tűnik,de nem is hiányzott,eszembe sem jutott,hogy akár csak egyetlen slukkot is szívjak.Aztán,mikor már nem szoptattam,újra megőrültem érte,szépen vissza is szoktam...
Most ismét terhes vagyok,az első pozitív teszt óta egy szálat sem szívtam,az februárban volt.Bár most nem állítom,hogy nem hiányzott,hiányzik,de igazából gond nélkül megállom.
Csak abban reménykedem,hogy majd szoptatás után sem szokok vissza...
Szóval próbálkozhatsz hirtelen vagy lépésenkénti leszokással,amíg határozottan el nem döntöd,hogy márpedig nem cigizel többet,addig nem fog menni.Sok sikert!
A leszokás ott kezdődik, hogy nem szívsz el egyetlen cigit sem kávé, sem ebéd, sem kutyakonzerv mellé. Kérlek, bírd ki, az elején szar lesz, de a te érdeked, hogy ne legyen komoly betegséged.
oké, valamiben meg kell halni, de nem mindegy, hogy mikor, és milyen áron.
Én is nagyon szeretek cigizni, szeretem az ízét és úgy az egészet.
1 éves dohányzás után kezdődött, hogy tavasszal nagyon elkezdtem köhögni. Nem tudtam kijönni belőle hónapokig. Nem vagyok benne biztos, hogy a ciginek tudhatom be, de biztosan közrejátszott. Azóta minden ősztől tavaszig csupa nyák a torkom és köhögök. S mivel nagyon érzékeny a torkom, a slejmet kiköpni sem tudom hányás nélkül (bocs ha undi). Ha ehhez még hozzávesszük a rengeteg pénzt amit erre költök... Egyértelműen rossz üzlet!
Köszönöm a biztató kommenteket! Úgy érzem, most megcsinálom.
Majd írok, hogy haladok. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!