Leszokott drogosok, nektek elmúlt teljesen a drog utáni vágy, vagy igaz amit mondanak hogy minden drogos drogos marad, max nem csinálja már?

A dolog onnan indul, hogy kábítószerre csak az szokik rá - akárcsak cigarettára , nem véletlen, hogy aki narkós, az 99%-ban dohányzik is - akinek erre hajlama van.Persze, ilyen szempontból könnyű magyarázni a politoxikománia tényét is: ritka az, hogy valaki csak egyféle kábítószerrel éljen vissza, rendszerint mindent bevesz, aminek a közelébe kerülhet. A füvezők rendszerint isznak is, nagyon valószínű, hogy dohányoznak is mellette, és többnyire gyógyszerekkel is visszaélnek. Szinte minden heroinista kannabisszal kezdi, szinte minden heroinista dohányzik is. Aki hallucinogéneket szed, az valószínűleg nyugtatókat is, a stimulánsokkal visszaélők többsége előtte alkoholista volt, aki anyagilag megengedhet magának közülük, az rendszerint a kokainra is rászokik. Ha egy erős személyiség mégis kábítószeressé válik (ez rendszerint csak olyan környezetben (társadalomban vagy szubkultúrában) fordul elő, ahol a drogfogyasztást nem tekintik bűnnek), azt nagy valószínűséggel hosszú ideig kiválóan tolerálni tudja és mértéket tart. Régi szerzők faji különbségekkel próbálták magyarázni azt a tényt, hogy míg a fehér embert egy-két év alatt megöli a morfin, keleten sokan évtizedekig szívják az ópiumot látható érdemi károsodások nélkül. Csak azt nem vették figyelembe, hogy ahol a droghasználat normális, tolerált dolog, ott nem kell érte a bűn útjára lépni, illetve bátran – megvetés nélkül – élhetnek vele művelt, kiváló egzisztenciák is, míg Európában csak a söpredék nyúl az ópiátokhoz. Ugyanolyan dolog ez, mint a talponállók reszkető kezű kommerszpálinka-vedelő hajléktalan alkoholistáját összehasonlítani egy kiváló francia borok iránt rajongó művelt milliomossal, azzal a címszóval, hogy mindketten fogyasztanak alkoholt.

Én a kokain kivételével (azt nem tudok csinálni, pénzt meg ilyen sz..ra nem adok) lényegében mindent kipróbáltam (heroint, morfint, amfetamint, metamfetamint, THCt, dietil-triptamint, meszkalint, bufotenint, benzilpiperazint) amit érdemes, és egyikben sem találtam semmi érdekeset. Inkább félelmetes, mint jó. Az ópiát szédít. Eufória? Már akinek. Inkább ijesztő szédülés, lüktetés a fejben, öntudatvesztés ijedtsége. Stimuláns hatás? Láz, álmatlanság. Hallucinogén? Rémálom.

Az erős személyiségű, határozott embereket nem érdekli a kábítószer, mert saját magukban bíznak, és ragaszkodnak az agyukhoz. Aki nem ilyen, annak kell a pótszer, mert ez az örömforrás, ez szabadít fel neki dopamint. Másnak a csoki, a kefélés vagy az emberölés.

A kábítószer-élvező toxikomán személyisége beszűköl. Állatkísérletek alapján megfigyelhető, hogy kokainfüggővé tett majmok akár 16000-szer is lenyomják az adagoló csapot, hogy anyaghoz jussanak – azaz öt órán keresztül folyamatosan nyomják! Így nem kell magyarázni, hogy a kábítószerhez jutás érdekében a toxikomán, ha az elvonási tünetei követelik, bármire hajlandó – ölésre, rablásra, prostitúcióra. Mellesleg libidójuk nincsen, a heroinhasználat az önkasztrálás legbiztosabb formája – morfinisták csak rossz ponyvaregényekben erőszakolnak nőket. A használt anyag(ok)on kívül semmi nem érdekli őket, az sem tudják milyen nap van. Mivel minden kötöttség elviselésére képtelenek, az egzisztenciával rendelkező toxikomán is elzüllik, aki pedig eddig sem dolgozott, a szagát is elfelejti. A kokain –és valószínűleg a többi kábítószerek is – súlyosan károsítja, károsítják az agy orbitofrontális kérgét, ahol az ingerek, a szükségletek rangsorolása folyik. Ettől kezdve a rangsor, a fontossági sor legelején csak az adott kábítószer lehet. Az agy dopamintermelő sejtjei visszafordíthatatlanul elpusztulnak. Bár az agy, ezen belül a dopamin-rendszer pontos működése még tisztázásra vall, annyi bizonyos, hogy a dopamin örömhormon. Normális ember ha csokoládét majszol vagy szexuálisan aktív, az agyi dopaminszintje meredeken emelkedik. A kábítószer-élvező dopaminszintje nemhogy majdnem nullára száll le, hanem többé semmi másra nem reagál, csak a kábítószerre – nem érdekli semmi, ami egy normális embernek örömet okoz. Egy extrém sportoló valóban adrenalinfüggő lehet – élvezi a veszélyt. A kábítószer-élvező, ha fel is hagy szenvedélyével, örömtelen életet él, dopaminszintje évek alatt sem áll vissza a normális értékre. Egy életre magára vette keresztjét, nem csoda a sok visszaesés, különösen, ha nem tud kilépni a halmozottan hátrányos, bűnöző környezetből. A fentiek alapján egyértelmű, hogy nem a kriminalizáció teszi bűnözővé az embert, hanem maga az anyag. Ha a kábítószert engedélyezik, nem szűnik meg a bűnözés, ami köré szerveződött, hanem éppen ellenkezőleg – eszkalálódik. Míg egy andoki indián, aki kokalevelet rág, nem lesz bűnöző – mivel azt szükségből, nem élvezetből teszi, és akkor adagot, mint egy intravénás kokainhasználó, soha nem vesz fel – mivel egy adag iv. kokainhoz két kg kokalevelet kellene megennie, márpedig nem tehén, hogy ennyit le tudjon nyelni.

Szóval: el fog múlni, de nagyon lassan, és ha valaki visszavisz a baromságba, cseszheted. Nem kellett vlna elkezdeni. Most már sz..rban vagy.

Amit az első ír az kb a rendszerváltás előtt hangoztatott baromsághalmaz.

A kérdésedre válaszolva a pszichológiai függés egész életed során elkísérhet. Lesz amikor jobban, lesz amikor kevésbé, de a drog utáni vágyakozás megmarad. Csak az a kérdés hogy lesz-e mindig annyi önuralmad hogy tiszta maradj.

büdös nyúl: nagyjából egyetértek veled, az utolsó 2 mondat felesleges volt.

kérdező: egyszer volt hogy rendszeresen herbáloztam hónapokig, de utána meguntam. Nem is hiányzik, ha megkínálnak néha akkor elfogadom de semmi több.

Hidd el, hogy jobban megvagyok a herbál nélkül, mint a napi söröm nélkül.

"Aki hallucinogéneket szed, az valószínűleg nyugtatókat is"

Ezt meg honnan a rákból veszed?