Első füvezés? Miért nem volt nagy hatása?
3 füves cigi volt, közülük kettő amibe kevesebb és a harmadikba a legtöbb ( előttem tekerték be )
ketten barátnőmmel elszívtunk egyet először, és nem éreztünk semmi hatást, minden ugyan olyan volt kb :|
1 óra múlva csatlakoztak hozzánk még 2en és elszívtunk még1et, akkor se nagyon éreztem/éreztünk semmit, annyi hogy vagy 2szer fetrengtem a földön a nevetéstől ( ez lehet attól volt )
másnap elszívtuk a harmadikat ( amibe a legtöbb volt )
nagy hatása ennek sem volt, csak amikor este mentem haza és néztem a lámpákat, mindegyikből egy ilyen szürkés csík jött ki és jöttek felém :)
és később megtudtam, hogy akitől vettem levett a fűből ( tőbb mint a felét )
akkor lehet azért nem volt olyan nagy hatása, mert kevés volt ?
Persze, átvert, még annyi lehet hogy nem tüdözted és tartottad benn, azzal lehet nővelni a hatást. Addig tartod benn mig köhögnöd nem kell, ha ezek után sem hat akkor átqrtak.
Mondjuk fúvel elég nehéz mert ránézel, megszagolod és tudod mire számíthatsz.
lehet, hogy a mennyiség miatt. illetve vannak emberek, akikre bizonyos pszichoaktív szerek nem igazán hatnak vagy alig.
nem bátorítalak nagy mennyiség próbálására, csak mondom, hogy van, amikor fél bélyeg kiterít egy 100 kilós szekrény állat férfit, míg egy vaságyastól 50 kilós vézna csaj háromtól is csak sima fejfájást érez, semmi többet.
A fűtől jól érzed magad. Esetleg fetrengsz a röhögéstől. Verseket írsz. Éles eszű és lényeglátó leszel, ha anélkül is okos vagy. Nem ájulsz el,nem üt ki, nem állatiasít le.
Mit vártál tőle?
ma 23:26-nak üzenem:
STRÉÉÉÉÉÉÉBER!!! =)
Szívj el egy jó cuccot, utána mond el a véleményed... ;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!