Én látom rosszul a helyzetet vagy én vagyok az önző?

Párommal nem rég óta vagyunk együtt, én dohányzom, de ő nem. Interneten ismertük meg egymást, és már az ismerkedés elején tisztáztam vele, hogy dohányos vagyok. Amíg nem találkoztunk addig folyton jött vele hogy Fúj cigi, büdös, mérgező, stb meg hogy mennyire utálja. Aztán első találkozásunknál mikor cigiztem, azt mondta, hogy ez a fajta amit én szívok nem is büdös. Aztán következő talalkozasunknal egyenesen kért a cigimből, nem is értettem, le akartam beszélni, de eroskodott aztán szívott belőle pár slukkal. Ezek után egyre többször jött ki velem mikor cigiztem, és kért szivast. Nagyon jól esett tőle ez az apró gesztus, és hogy addig sem kell egyedül kinn állnom és vele lehetek. Mostanában már nem jön ki velem, és nem is kér, kicsit rosszul esik meg elszomorít de fel tudom dolgozni. Viszont most már a legtisztitot is bekapcsolja mikor jövök be és mondja hogy budos vagyok. Már a lépcsőn se cigizhetek a ház előtt, amit eddig engedett, hanem lejjebb kell mennem a kertben és ott szívnom. Egyik nap azzal jött hogy milyen önző vagyok, nekem az életemben a legfontosabb dolog a cigi, és senki más nem szamit nekem szerinte. Ma az egyik cigimnél mikor kimentem megkerdezte hogy aludjunk külön? Én meg: "rendben, alhatok az emeleten?" aztán kimentem cigizni.

Az én véleményem az, hogy az elejétől fogva tudta mivel all szemben, és összejött velem, annak ellenére hogy tudta hogy dohanyzok. Aztán meg tetteti egy ideig hogy nem is zavarja, aztán mégis?

Bevallom őszintén, legyek bármilyen önző vagy nem, nem fogok senki kedvéért leszokni a cigiről, csak azért mert nem tetszik neki hogy dohányzom. Mégha azzal jönne (de szerintem nem fog, mert nem zsarolós), hogy valasszak hogy a cigi vagy ő, nem hagynám abba a dohányzást, de nem is hagynám el. Ezzel nem én döntenék nem ő mellette, hanem ő hagyna el engem, azért mert nem tud elfogadni, úgy, ahogy vagyok.