Mi a véleményetek a “lelki okok miatt” dohányzásról?

Kérdező, fogd már fel, hogy sokakat a cigi megnyugtat.

Átélted már egyik szeretett szülőd elvesztését? Ha még nem, akkor milyen jogon ítéled el a másikat?

Akkor is legyen ekkora nagy szád, mikor ezt a helyzetet te is átéled.

Remélem akkor te 100%-ban jól fogod viselni, semmi depi, semmi melléktermék.

"Ha meg ráadásul ti is csináltátok, akkor meg főleg nem kéne lenézni emiatt a másikat..."

Elárulod, hogy írtam, hogy lenézem? (Csak mert rajtam kívül senki nem említette, hogy csinálta volna korábban.)

És látod kérdező, igazam lett. A 6-os kommentemnél leírtam, de idézem: "Mindenkire másképpen hat a gyász és a trauma."

Te ilyen könnyedén tudtad venni, ő és én nem. Ennyi. Miért nem lehet ezt megérteni? Ez neked ennyire nehezedre esik? Nem mindenki olyan, mint te.

Egyébként teljesen meg tudtad élni a gyászfolyamat 5 szakaszát? Mennyi időbe telt ez neked míg eljutottál az 5. részre?

Hát... Én annak idején 15 éve a következők miatt kezdtem el:

-kiskoromban a drága kortársaim két éven keresztül vertek napi szinten. (Nem csak himihumin, lett belőle repedés, de még törés is) Lett belőle ügy is, de csak rontott a helyzeten. Iskolaváltásra csak két év után volt lehetőség, mert rohadt csórók voltunk és egy bérletet se(!!!) engedhettünk meg magunknak.

-amikor az egész tetőzött, előfordult, hogy a drága kortársaim azzal fogadtak, hogy elrángattak nem látható helyre, és kutyaürüléket nyomtak a képembe

-az iskolaváltás után is csórók voltunk, így pszichológusra/pszichiáterre, aki segíteni is tud, nem volt pénzünk. Mivel viszont senki nem tudott segíteni a rengeteg verés miatt senkiben nem mertem megbízni, ezért következett további 5 év teljes elszigeteltség

-egy tehetséggondozó program keretében bekerültem egy nagyon jó gimibe. A gimi jó volt, az már kevésbé, ahogy bántak velem a drága tanáraim. Mivel a biosz nagyon jól ment, megállás nélkül versenyeztettek, és mikor már ez odáig fajult, hogy napi két órákat aludtam heti hét napban, akkor megjelentek fizikai tüneteim is, és az igazgató szerint az, hogy nem tudok felmenni már egy lépcsőn, mert nem kapok levegőt, mert a szívem éppen ütemeket hagy ki, kitartás kérdése és "hálátlan utolsó féreg" vagyok, hogy nem bírom. Ezt persze még hallgattam két hónapig, míg anyám asztalra nem csapott.

És ez még a finomságos része a gyerekkoromnak.

Csodálatos szüleim vannak, akik mindent megtettek, hogy segítsenek, de ez sajnos nem volt elég.

És igen, cigizem. Rengeteget. Ha problémád van vele, ám legyen. De hogy van bőr a képeden idézőjelek közé tenni a lelki okokat? Tudod, kizárólag az nem veszi komolyan a lelki okokat, akivel nagyon-nagyon kesztyűs kézzel bánt az élet. Majd ha felnőtt férfi létedre a feleséged karjaiban zokogsz úgy, hogy egy szót se bírsz kinyögni a sírástól, mert annyira megijedsz, hogy egy kicsit(!!!) megemelte a feleséged a hangját, és nem tartod jogosnak, akkor lesz jogod idézőjelek között használni ezt.

És nem arról van itt szó, hogy nem bírom a terhelést. Mikor a legtermészetesebb gondolataim között volt, hogy kiszámoljam, melyik napokon nem eszem a héten, hogy ne essek össze, meg hogy hogy a rossebbe kuporgatok össze pénzt, hogy tudjak venni egy kiló kenyeret, amit magában, egy pohár üdítő csapvízzel leöblítve fogyasztok el, akkor nem hiszem, és ezek mellett dolgoztam és tanultam nem is akárhogy, akkor szerintem nem a terhelhetőségemmel van a gond.

Mára már nagyjából helyrejöttem egy nagyon-nagyon jó pszichiáter segítségével. És a feleségemmel én tegnap veszekedtem! Nem sírtam, hanem veszekedtem!

Megfizethetetlen érzés volt, amilyen büszkén tegnap rám nézett a feleségem, mert megemeltem a hangom! És mondta, hogy üvöltsek csak. És elkezdtem üvölteni, ahogy a csövön kifért. Életemben először üvöltöttem tegnap. És büszke voltam magamra, és a feleségem is büszke volt rám.

Milliószor leírták előttem: megnyugtat.

Az a két perc míg elszívod, nem hinnéd, de van akinek sokat jelent. Tudom hogy más dolog is segíthetne, de attól még ez van és valakit emiatt elítélni nagyon nem kéne. Nem a te dolgod, ha zavar, az a te bajod, mivel ez magánügy. Mindenki megküzd a saját gondjaival és ha te vagy akkora paraszt hogy bárkit is megítélj azért ahogy feldolgozza akkor csak gratulálni tudok. Ha ehhez egy szülő elvesztése, vagy csak egy olyan év kell ami nem alakult jól, akkor ez van. Sok dohányos tudja magától mi a következménye, nem hiszem hogy szükséges neked is előadnod. "Depis tumblr ok"? Ne légy már másokkal lekezelő...ami neked ennyi, az más rosszabbul éli meg, nem vagyok egyformák.

Nekem pl volt egy barátom akit bántalmaztak otthon és még a tanárok is megbélyegezték mint egy idiótát. Ő pedig el is hitte magáról, egy csepp önbizalma se volt. Egyedül akkor tudta nekem elmondani mit is érez mikor rágyújtott, sokszor sírt is. Ekkor érezte magát biztonságban, ha cigizet.

Azóta sikerült leszoknia, de ez az ő döntése volt. Persze támogattam benne, és örülök hogy már nem dohányzik de egyáltalán nem volt kevesebb ember a szememben mikor még cigizett mint most.