Lehet helicobacterem?
Volt. Nekem nagyon komoly gyomorfájdalmam volt, azzal mentem gasztrora. Gyomortükrözés (életem legrosszabb élménye volt) alapján kezdődő nyombélfekélyt állapítottak meg. Helicobacter kifújásos teszt pozitív lett.
Na most: kaptam a bacira egy nagy rakat gyógyszert. Rengeteget. Mellé gyomorvédőt, hogy ne csinálják ki még jobban a gyógyszerek a gyomromat. Beszedtem becsülettel, szépen el is tűnt... aztán mentem vissza kontrollra... kb. 2-3 hét múlva visszajött a helicobacter. A kezelés csak rövid távon hatott.
Azóta nem érdekel. Szedek savlekötőt, már évek óta, azzal elvagyok. Ha nem szedem, akkor gyomorégés és fájdalom is van, de nem hagyok ki egyet sem. Ha valamilyen más gyógyszert is kell szednem, akkor a háziorvosom még meg is duplázza az adagot. Évek óta elvagyok ezzel.
Nem időszakosan jön elő.
Mármint a tünetek lehetnek hol erősebbek, hol gyengébbek, de attól még a baktérium mindig ott van.
Nekem pulmonológus kezdte el kezelni, egyszerre 3 féle gyógyszerrel, szenvedés volt beszedni.
Utána 2 másik orvosnál jártam, akik azon a véleményen voltak, hogy túl van ez lihegve, nem kell kiirtani, mindenkiben ott van.
Gasztroenterológus azt mondta, hogy a savas közeget csökkenti, tehát ha szerintem refluxom van (szerinte nem volt az)m, akkor még jót is tesz a pylori jelenléte.
Végül meggyőztek, nem szedek be egy tonna antibiotikumot, mert van, hogy egy év, mire helyreáll az ember bélrendszere.
Mellesleg egy vagyon volt a sok gyógyszer, és mellé a sok-sok probiotikum.
Mindent elolvastam, amit a neten lehet róla találni magyarul, és több olyan vélemény is volt, hogy nem kell annyira komolyan venni, ahogy egyesek előadják. Ettől én még nagyon komolyan vettem és nagyon megijdetem, de miután orvosok is többen vannak ezen a véleményen, én sem gyilkolom szét a bélrendszeremet emaitt.
Örülök, ha segítettem.
Maga a teltségérzet meg amiket írtál, még nem jelentenek automatikusan gyomorsavat.
Sajnos egy tükrözés tudná eldönteni, én már biztos voltam benne, hogy azt nem vállalom be, ha felvetik.
Annyi mindentől lehet.
Nekem pl. az eredeti tünetem éjszakai köhögés volt. Csak éjjel, csak fekvő helyzetben, és ivástól csökkent.
Ebből elsőre mindenki refluxra gondol. Végül több hónapnyi orvoshoz járás után lecseréltük a vérnyomás-gyógyszeremet, amit első körben meg kellett volna tenni, mivel nagyon gyakori mellékhatása a köhögés.
Kellett pár hét, mire elmúlt, de azóta hónapok teltek el, és nem jött vissza, szóval nem a pylori okozta.
Ezt csak azért írtam, mert a te gondodnál sem egyértelmű, hogy gyomorsavtól lenne. Annak egyéb, rosszabb tünetei vannak, ez a fájó gyomor meg hányinger meg olyan általános, hogy 1000 féle oka lehet.
Esetleg valami speciálisabb tüneted van?
A rosszabbakkal kezdem: daganat, gyomorfekély.
Vagy bármi más vírus, baktérium is ott lehet.
Vaaagy: egyszerűen csak egy gyulladás, amit antibiotikummal ki kéne kezelni.
Vérvétel volt? Kimutatott gyulladást?
Az is lehet, hogy alapvetően nem a gyomroddal van gond, hanem valamiféle allergia vagy ételintolerancia.
Gabonára, tejcukorra, vagy bármire.
Azokra pont így szokott reagálni a szervezet, ahogy leírtad.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!