Te már láttál epilepsziás rohamot?
Tegnap történt velem, életem egyik leparább éleménye: egyik kollégámmal elmentünk kajálni, akiről tudtam hogy epilepsziás, és pont rájött a roham mikor velem volt. Nagyon megijedtem, mert a semmiből jött a roham, elkezdett egy hangosat ordítani az elején mint aki megfullad, aztán meg fejjel előre lefordult a székről, kiterült a földön és el kezdett rángatózni, közben én meg segítséget hívtam. Szerencsére volt egy orvos a közelben, aki rögtön odaszaladt az asztalunkhoz és ő segítette mindenben. Én teljesen lefagytam, aztán elfehéredtem, szerintem nagyon durván ijesztő és borzalmas látvány volt, az elején azt hittem megfullad, vagy meghal a kollégám.
Ti valaha láttatok már ilyet? Tudjátok mit kell tenni ez esetben? (Kivenni a nyelvét a szájából ennyit tudok). Nekem azt mondta az ismerősöm, hogy ilyen nagyon ritkán fordul vele elő, főképp akkor ha nem alszik, vagy reggel hirtelen kel fel pl zuhanyozni, mert már egyszer ott is rájött. Gyógyszert szed, mégis ahhoz képest hogy "ritkán" történik vele, ez már a második volt 2 hónapon belül vagy ennyi ideje se, hogy rájött egy nagyon durva roham, amikor a végén a mentők vitték el. Csak mint itt is. Egy biztos: soha többet nem megyek vele sehova.
ezenek hiába írod.
b*sznak a kérdésre válaszolni. kiragadnak egy részletet és támadják a kérdezőt. birkamentalitás
Véletlen elküldtem.
Egyedűl voltam otthon a kutyámmal amikor előszőr rohama volt. Azt sem tudtam, hogy mi történik, konkrétan zokogtam mellette és azt néztem, hogy kap e levegőt. Aztán persze amikor kiderűlt, hogy epilepszia, utánaolvastam és tudom, hogy mikor van magánál, mikor nincs, mivel tudok segíteni, mi tilos (szájába nem nyúlunk mert simán leharapja az ujjam). Most már csak kisebb rohamai vannak gyógyszer mellett és megtanítottam neki, hogy ilyenkor le kell feküdnie szóval már nem para.
De ami veled történt az szerintem is sokkoló lehetett.
Köszi a válaszokat, azért a végére már megjöttek a ormálisak is!
#11 más problémáját NEM az én dolgom megoldani, szép is lenne ha minden random ember nyűgjével nekem kéne foglalkozni. Kösz nem, te is inkább foglalkozzál saját magaddal, ne másoknak mondd meg hogy mit csináljanak, mert úgyse lesz belőle semmi.
Magam is epilepsziàs vagyok -de làttam màr màsnàl is rohamokat. Tudom, hogy nagyon ijesztö dolog, és az ember àltalàban pànikol erre. Ha csak jofejségböl talàlkoztàl vele akkor érthetö, ha hanyagolod, de ne a betegsége miatt, tényleg rosszul eshet annak aki ebben szenved. El sem tudod képzelni, hogy a szervezetben közben milyen folyamatok történnek és egyesek tényleg életveszélyesek lehetnek ha tul sokàig tartanak. Nekem személy szerint gyogyszerek mellett van napi két -hàrom rohamom de többnyire màs jelleggüek többnyire mint amit làttàl( 6-7 különbözö tipusu epilepsziàs roham létezik amit te làttàl az az un. grand mal epilepsziàs roham, van ilyen rohamom is de az ritkàbban, 2-3 hetente egyszer). A gyogyszer csak csökkenti a rohamok intenzitàsàt, gyakorisàgàt megoldàst nem minden esetben tud nyujtani végleges megoldàst. Esetemben ér valamit de mivel rossz helyröl indul a roham az nehezen kezelhetö. Az egyetlen amit tudsz ilyen esetben tenni az az, hogy megprobàlsz a feje alà tenni valami puhàt, hogy ne üsse be a fejét igyekszel redukàlni a sérüléseket és vàrsz. Ha 10 perc fölött tart a roham amit làttàl mint tipus akkor kihivod a mentöket mert 20 perc fölött ez életveszélyessé vàlhat. Ha nem akkor lassan a roham utàn magàhoz fog térni ilyenkor elöfordulhat, hogy még segitségre szorul nem biztos tudja, hogy hol van, valamint ugy meg mint egy részeg. Ez idövel elmulik. Lefogni nem ajànlatos -mert az illetö nagyon "erös" a roham közben megüthet, vagy ha mégis sikerülne lefogni akkor az izmok elszakadhatnak a roham közben. Az egyedüli cél tényleg csak a sérülések minimalizàlàsa különösen a fej esetében. Ha idegenen làtsz rohamot akkor érdemes minden esetben kihivni a mentöket mert lehet hogy elsö rohamrol van szo. Nagyjàbol ennyi az összes teendö.
A "sikoly" a rekeszizmok görcsös összehuzodàsa miatt van , ez idövel elmulik érdemes azonban figyelni, hogy a légzése vissza tér-e. Ez hogy 2 roham egy honapban relative ritkànak szàmit bizonyos epilepszia tipusok esetében, sokaknàl a gyogyszeres kezelés segit, azonban kisebb hànyadnak ez nem elégséges vagy egyàltalàn nem hasznàl és bizonyos formàiban nehezen kezelhetö. Csak emiatt nem érdemes megszakitani a kapcsolatot vele -mert beteg. De mivel vannak màs indokaid is igy érthetö, hogy nem mész vele sehova.
#18 köszi a részletes választ, így azért érthetőbbek a dolgok. Közben én is rákerestem az epilepsziára, és valóban ez a fajta roham a legdurvább, ha jól értettem.
Mielőbbi gyógyulást/tünetmentességet kívánok neked! Biztos nehéz lehet így élni.:(
Sziasztok! Mivel egészségügyben dolgoztam 2 évig (állatok) ezért sokat láttam,főleg kutyát,ahogy rohamozik. Ekkor voltam együtt az exemmel,aki epilepsziás volt. Otthon voltunk ketten,semmi extra nem történt ,csak annyit láttam rajt a roham előtt kb fél perccel,hogy fehéredik és homályosodik a látása. Mondtam neki,hogy feküdjön le a hátára az ágyra. És bumm,megjött a roham. Raktam a feje alá párnákat,mert össze-vissza rángatózott. A lábai is,mintha úszna. Pólója és az arca tiszta vér volt,mert elharapta a nyelvét.Hívtam egyből a mentőket.Kb 5-10 perc alatt kiértek addig néztem azt az ördögi folyamatot,ami rajta végigment. Akkor nem sírtam,de ma már biztos sírnék,mert már érzékenyebb a lelkem. Abban az időszakban ,amikor állatokkal foglalkoztam és naponta láttam szerencsétleneket meghalni/elaltatni érzéketlen voltam. Szóval mentősök kiérkeztek adtak neki nyugtatót és nem akart abba maradni a roham,így be kellet altatniuk. Lélegeztető tubus le a torokba,hordágyra fel és vitték is a kórházba.
SOHA NEM SZABAD BENYÚLNI EGY ROHAMOZÓ EMBER/ÁLLAT SZÁJÁBA,MERT LEHARAPHATJA AZ UJJADAT! NEM FOGLA LENYELNI A NYELVÉT,CSAK ÖSSZEHARAPNI.
Már nem vagyok ezzel az emberrel hála égnek és nem azért mert epilepsziás,hanem ,mert egy gyógyszerfüggő,alkoholista ember volt. Kár volt vele összejönnöm.
Kérdező:Téged maximálisan megértelek,hogy nem akar vele találkozni. Én se találkoznék. De ennyi erővel a melóhelyen is rohamozhat. De szerintem is jobb a távolság az ilyen emberektől. Nem tudom én mindig is azt éreztem,hogy ez az epilepszia egy ördögtől való dolog és ilyen az ördög beleszáll az emberbe.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!