Tényleg el kell fogadni az elfogadhatatlant? (rák)

Sajnos pár hónapja derült ki, hogy nagypapámnak hasnyálmirigy daganata van. Az utóbbi időben egyre jobban lefogyott, de a kedélye, aktivitása és a szellemi frissessége a régi, viszont fájdalmai vannak és cukorbeteg is lett.

Emiatt többször is kórházba került, mert folyamatosan ingadozik a cukra. Ez a kezelőorvosa szerint a daganat miatt van, de szerintem attól is lehet, hogy fix inzulin adagokat kap, de a hozzá szükséges ételmennyiséget nem eszi meg, erre baromira nem figyelnek a kórházban.

Mint megtudtam, azért van most jól állítólag, mert kapja már a morfiumos tapaszokat, emiatt nagyon sokat is alszik, viszont amikor fent van, akkor pont olyannak látom, mint mindig.

Az orvos szerint lehet, hogy 1 hét, lehet, hogy 1-2 hónap van hátra, nem lehet tudni. Én ezt nem akarom elhinni és elfogadni. Én láttam mamámat is elmenni, neki gégedaganata volt és hosszú hónapokon keresztül épült le, az utolsó pár hónapban már alig reagált külső ingerekre, jobbára, csak feküdt és nézett, néha pislogott, hogy érti amit mondunk, kb. 1-2%-a volt régi önmagának. Papámnál ez teljesen máshogy van. Képtelen vagyok elhinni, hogy tényleg ilyen hamar vége lehet mindennek.

A kemót nem kapja, mert az első kezelés után borzalmasan rosszul volt 2 hétig és azt mondta az orvos, hogy amúgy sincs értelme az ő állapotában a kezelésnek. Műteni nem lehet, a májáttétet eltávolították illetve a patkóbelet is, de a hasnyálmirigyhez nem nyúltak.

Ti mit tennétek a helyemben? Vannak alternatív kezelési módok? A pénz - kvázi - nem számít, bármit megtennék, hogy meggyógyuljon.