Magas koleszterinszintre szedett gyógyszer mikor hat?
Kb kettő hónap után már testilag is érezhető a kedvező hatás.
Cukorbeteg az illető, esetleg szövődményekkel?
Nálam ez hozott jelentős javulást már két hónap után.
Már 6 éve szedem és minden érrendszei szövődményem teljesen elmúlt.
Nem erre szokták adni, de nálam nagyon jól bevált!
Mintha soha semmi bajom nem is lett volna..
Korábban enélkül már úgy éreztem, hogy bármelyik pillanatban végem lehet.
Minden gyógyszernél lehet mellékhatás, (még a legközönségesebb Aspirinnél is) de csak minimális.
Az esetleges mellékhatások lehetősége a sztatinnál kb.10% Vagyis 10 betegből 1-nél valami előfordulhat a gyógyszer szedés mellett, de a többieknek hosszabb minőségi életet biztosít (mondom ezt a magam tapasztalata alapján is). Tudom, hogy voltam nélküle.
Ismerem a történetét olyan hanyag felelőtlen embereknek akik elutasították a gyógyszer szedését. De mindenki önmagáért felelős.
A keringési anyagcsere betegséggel küzdő ember a gyógyszer nélkül idő előtt sérül lebénul, érrendszeri betegsége keletkezik ami csak rosszabbodik folyamatosan. A sztatin nélkül ezek óhatatlanul megismétlődhetnek nála bármikor, és ettől hamarosan meghal.
Akinek szüksége van sztatinra, vagyis érrendszeri lerakódásokból adódó betegségre hajlamos, abból szinte mindenki legalább 10 évvel, ha nem jóval tovább élhet a jó keringés fenntartása mellett minőségi életet.
Vagyis jóval hamarabb hal meg gyógyszer nélkül.
Akiről mondják, hogy sztrókot, infarktust kapott és emiatt meghalt, ők mind tovább élhettek volna sztatin kezelés mellett, jó keringéssel.
Csak a töredék nem fogadja jól a gyógyszeres kezelést.
A kutatásaimnak ez is témája volt, a lehetséges mellékhatások és a gyógyult esetek aránya. Ez 10:90% A 90% a gyógyultat jelzi.
Gyógyszeres kezelés mellett tízből csak egynél léphet fel bármi mellékhatás.
Melyik a jobb?
Egy mellékhatástól megbetegedett vagy tíz idő előtt elhunyt a gyógyszer nélkül?
Konkrétan milyen mellékhatása lehet?
Azért a 10-ből egy az 100-ból tíz, sőt tízmillióból egymillió embernek lenne mellékhatása. Ez nem olyan kevés...
Attól függ, mihez képest nézzük. Akinek szükséges lenne szedni de nem teszi, az szűmolhat érrendszeri k
ockázatokkal, szívinfarktussal, sztrókkal ami jobb esetben "csak" féloldali bénulást okoz, vagyis nyomorékká válik tőle de nem hal meg, ami talán még rosszabb.
A sztatin kockázata az izom leépülés, ami esetén abba kell hagyni a szedését és a hiányában jönnek az érrendszeri, sokszor halális kockázatok.
A gyógyszereknél a kockázat elemzést érdemes szem előtt tartani.
Az emberek jelentős része nyomorodik meg vagy hal bele érrendszeri szövődményekbe, amit a sztatin használatával a háttérbe lehet szorítani.
Azt meg el kell dönteni, egy 40%-os esélyű sztrós vagy infarktus, amit el akarunk szenvedni vagy inkább megpróbáljuk a sztatint, aminek 10% alatt van a mellékhatás kockázata és ha jelentkezik bármi, még abba lehrt hagyni, hogy egy infarktus vigyen el inkább.
A koleszterin mentes diétával kb. 10% koleszterin csökkenést lehet elérni.
A sztatinnal 60-70%-ot is.
Amikor nálam egyre súlyosbodó neuropátiás szövődmények voltak, akkor semmilyen diéta és étrend kiegészítő sem segített. Csak akkor múltak el az érrendszeri szövődmények, amikor elkezdtem szedni a sztatint.
Aztán mindenki úgy csinálja, ahogy jónak látja. Szabad bele betegedmi, szabad belehalni a magas vérzsírszint okozta szövődményeknek, csak nem érdemes, amikor itt van a hatékony megoldás! Az életéről mindenki önmaga dönthet.
Az 5-6 fölötti vérzsír szint szinte garancia a hamarosan várható érbetegség megjelenésére és az érkatasztrófa bekövetkeztére.
A 3-4 alatti vérzsír szint viszont gyorsan rendbe hozza a korábbi magas koleszterin szint kártételeit, ha még nem alakultak ki az érrendszerben kötőszövetes elfajulások.
Az erekben a kialakuló vérrögök ellen érdemes a sztatin mellett szedni Aszpurin származékot, napi 1x100mg-ot, pl Astrix-ot.
Az ereket védő C vitamint, kicsi adagokban.
Lehet szedni még ezek mellett napi 100mg Q10 kapszulát, mert a sztatin annak az előállítására is negatív hatással van.
Amióta én szedem a nagy adag sztatin hatóanyagú koleszterin szintézis csökkentőt (ami a cukorból koleszterin termelést gátolja), azóta mint ha kicseréltek volna. Elmúlt minden korábbi keringési és neuropátiás problémám.
A szedés kezdete után szinte azonnal érzékelhető volt a javulás, de két hónap után már feltűnő volt a javulűs.
Három hónap után már ujjongtam örömömben, hogy mennyire sokat segített ez a gyógyszer. Ennek már 9 éve...
Azóta rendben vagyok.
Nézzétek már meg Lenkeinek az előadását, mielőtt elhiszitek ezt a sok baromságot a koleszterinről!! Vannak országok, ahol egyáltalán nem foglalkoznak a koleszterinnel, mert az mindenkinél különböző és a szervezet termeli, tehát nem akarja megölni saját magát.
Nézzetek utána, hogy honnan ered a koleszterin hiszti! Amikor megnőtt az érrendszeri betegségek és elhalálozások száma, akkor elkezdték vizsgálni, hogy mi a közös ezekben a betegekben. Kb. 100 embert megvizsgáltak és azt találták, hogy arányaiban elég soknál magasabb a koleszterinszint.. És akkor kinevezték a koleszterint az érrendszeri betegségek és halálok okozójává.. Tehát a "brit tudósok" megállapították.
https://www.youtube.com/watch?v=gjOn07BDOmI&t=4464s
Az egész érdekes, de 55-től kezdődik a koleszterin.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!