Igaz, hogy a gázálarc szűrőjében azbeszt van?
Igen, igaz. A híres GP5 szűrőjéről több laboratóriumi eredmény is bizonyítja (annak ellenére, hogy 85 után elvileg nem tettek bele, azokban is találtak) illetve ez alapján több, a szovijet gázmaszkok mintájára készülő szűrőben is van, például a magyar 67 M típusban, így azt sem szabad felvenni, még ha újnak látszik is, hiába van eredeti csomagolásban, kis dugóval a szűrőjében, az a valóságban a hidegháború idején készült, csak szerencsére sosem volt rá szükség.
Alapvetően igaz, hogy semmilyen hidegháborús vagy annál régebbi gázáláracot nem szabad használni, maximum vészhelyzet esetén, hiszen ezek jóval túl vannak a tervezett szavatóssági idejükön. Természetesen ideérve a második világháborús gázállarcokat, ahol kivétel nélkül minden szűrőben megtalálható, és sok esetben a veszélyesebb, kék azbeszt, sőt ezek még öregebbek is.
Természetesen vannak azok az orosz szűrők (coffe can) amik csővel kapcsolódnak a maszkoz, azokról is bizonyított, hogy azbeszt tartalmúak.
Helyette, pl a GP5-höz árulnak szabványosított NATO szűrőt, figyelj, hogy az átmérője ugyanakkor legyen, és azzal biztonságosan tudod használni.
Ha érdekel, hogy miért került oda az azbeszt, szívesen leírom azt is.
Fénykorában kiszűrte, igen. Csakhogy éppen ezért probléma a szavatóssági idő lejárta. Ugyanis alul (kívűl) van az azbesztszálakkal szőtt szűrőpapír, utána pedig az aktív szén réteg, majd azt követi egy újabb szűrőpapír, ami kiszűrni hivatott az azbesztet és benttartani a szenet, így elméletileg nem lélegezték be közvetlenül az azbesztet, illetve egy vegyi támadás esetén még mindig sokkal jobb 20-40 év múlva mezoteriómában meghalni, mint abban a pillanatban az idegméreg miatt. Ez volt a fő megfontolás mögötte. És persze sokáig nem is tudták, hogy káros, annak ellenére, hogy Angliában már a 20. század elején jelentek meg ezzel kapcsolatos tanulmányok. Olcsó volt, és nagy mennyiségben termelték, az egyik fő felhasználási helynek számítottak a szűrők.
A legnagyobb problémát az aktív szén fölött lévő réteg öregedése okozza az idő folymán. Van egy ,,házi praktika" amivel ellenőrizni lehet, hogy milyen állapotú a szűrő. Én sem a saját sem más életét nem bíznám erre, de azért ha másért nem, kíváncsiságból elvégezhető. A szűrőt lecsavarod, és egy fehér felület (papír) fölé tartod, és megrázod. Azért kell fehér, mert így látod, ha apró részecskék esnek ki belőle. Természetesen az azbeszt szálakat nem fogod látni, hiszen alapból kb. 2%-osan van jelen a szűrőpapírban, ami nagyon kevés ahhoz, hogy ,,havazzon" de elég ahhoz, hogy káros legyen, viszont látod, ha az aktív szén feletti szűrőpapír elöregedett, ilyenkor fekete/barnás szemcsék hullanak a papírra. Ebben az esetben a szűrőt semmilyen körülmények között sem szabad használni, hiszen ha a szén szemcséi jutnak a tüdődbe, az sokkal rosszabb, mintha az azbeszt szálak lennének, illetve ha a szén ki tud jutni, akkor minden bizonnyal az azbeszt is. Érdemes a próbát a szűrő mindkét nyílásán elvégezni, habár a külső nyíláson természetesen nincs jelentősége a szivárgásnak. Fontos hangsúlyozni, hogy az azbeszt szivárgást nem látod, ezért nem egy életbiztosítás ez a teszt.
Ha nem használod a maszkot, tárolásnál elméletileg veszélytelen, mivel bele van szőve, csak akkor tud kijutni, ha keresztül lélegzel rajta. Már csak az én személyes paranoiám, hogy egy kis cellux-szal elzártam a szűrő külső és belső nyílásait is, hogy semmiképp se tudjon kijutni.
Az m10 remek választás, szerintem biztonságos, és ez az arcszűrős kivitel nagyon jól néz ki. Az asm 13114 szűrője pedig szerintem pont a modern Nato-s, szóval az is biztonságos. Ajánlom az ő csatornáját, sok videót készített a témában (igaz régebben, úgyhogy vissza kell tekerni) és szerintem mindkét maszkot bemutatta, és beszélt a szűrőjéről is:
Ezt elolvasva félek. Nekem van 1 GP-5 ös gázálarcom amit ma hozot meg a futár. Abban is lehet azbeszt?
Már hasznaltam,vagyis csak felprobaltam kb 5 percig volt a fejemen.!?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!