Mi erre a megoldás?

Elnézést a helyesírasi hibáimért, felvidékről származom.

20 éves fiú vagyok. Nagyon félek, megijedek mindentől, minden gondból csinálok nagy gondot. Néha vannak alvászavaraim de most szombatról vasárnapra, már szombaton 22:30 kor bent voltam az ágyban, és 1:45 kor aludtam el. Alvás előtt szokok bevenni SEDATIF PC-t. Néha szokok langyos tejbe tenni mézet mert mindig segített, most is segített, de most 2 csészével kellett meginnom. Levekszek az ágyban, és agyalok. Vasárnapra hétfőre már szintén 22:30 kor az ágyban voltam, és 1:00 kor fent voltam, és aztán kb 4:00 kor, és nem tudom hogy vissza-i aludtam vagy sem. Nagyon félek, ha nem tudok elaludni este, vagy ha 5 órát alszok, hogy mi bajom lehet. Vannak dolgok, amik bántanak engem. Vannak napok, amikor sírok, egyszóval eléggé érzékeny vagyok, de nem mondok senkinek semmit magamban fújtok mindent. Otthon kicsapondó vagyok, durva, kiabálok, rossz szokásom van, nem mindig kiabálok, de néha igen. Iskolában hülyéskedünk az osztálytársokkal, szóval más vagyok otthon mint iskolában. Iskolában eleven vagyok, ki tudom mondani ami bennem van, de ami legbelül van azt csak a jó Istennek tudom elmondani, és csak ő tud rajtam segíteni senki más. Csak tudjátok mi a furcsa 3-4 évvel ezelőtt voltam depressziós ilyenkor márciustól egész nyárig kb. Jártam természetgyógyászhoz, jósnőhöz. Segítettek. Szedtem XANAX-ot, de az nem annyira hatott, de kellett magamon uralkodni, erőlködni, és ez az érdekes ebben a dologban, hogy akkor nagy depressziós voltam, és tudtam nyugodtan aludni. Akkor nem bántott semmi, nem gondoltam semmmire, csak olyan rossz körérzetem volt. Vagy hogy is mondjam. Ha valaki átélte ezt akkor megért engem.

Vannak néhány barátaim, de nem járok sehova ki, mert bent ülnek. Magamban vagyok, és nem jó ez így. Szüleim azt mondják, hogy keressek magamnak barátnőt, hogy akkor nem gondolnák semmilyen bajra, problémára. Ha csak az olyan könnyű lenne, hogy legyen barátnőm, keress magadnak. Könnyű mondani. Biztos más ember lennék, ha lenne barátnőm, de mit tegyek érte, ha többsége a lányok foglaltak, vagy nem jövök be nekik. Hiányzik az ölelés nagyon. Anyum azt mondta reggel, hogy az idegeimmel van a baj. Hogy mondjam meg neki hogy mi bánt, de ha elmondom és kisírom magam lehethogy az jobb lenne, de inkább magamban hagyom. Pszihiáterhez nem akarok menni, nem vagyok olyan depressziós hogy öngyilkos lennék, azért olyan nincs az eszemben. Nem szeretnék szedni altatót, mert igazán csak néha fordul elő, hogy sokat gondolkodik az agyam, és nem tudom kikapcsolni, és aztán rettentően félek.

Mi a véleményetek erről az egészről? Átéltétek ezt ti is?

Köszönöm szépen a válaszokat.