Bulimiások, hogy éltek? Hogy kajáltok? Sulisok vagytok vagy felnőtt dolgozó nők is vannak itt? Hogy osztjátok be a pénzetek?

Tudom, hogy nem ez volt a kérdés, de ezt még olvasni is rettenetes volt. Elhiszem, hogy számodra már ez lett a normális élet ennyi idő után, de ebben nagyon hamar tönkre fog menni az egészséged, hogy semmi szilárdat nem viszel be kb.

Másik dolog, amit nem értek, hogyha te is tudod, hogy kajára költesz el nagyon sok pénzt, miért "pocsékolod el"? Ennyi erővel megvenned se kéne.

Olyan fura számomra, hogy úgy írsz róla, mintha ezzel minden rendben lenne, pedig nekünk, akiknek nincs ilyen betegségük, mindez elképzelhetetlen.

28 vagyok, már gyógyulós.

Dolgozok, párommal élek ketten, így fleződnek a költségek, plusz nem költök el egy csomó pénzt kajára, inkább magamnak mindenből a legolcsóbbat veszem meg, abból főzök nagy adagot.

A kajapénz az enyém, a konyhai dolgok, abba nem lát bele, de van maximum napi limit, amit nem léphetek túl.

Minden evés után hányok többnyire, és ilyenek, hogy pizza nem is eszem, mert nem tudom kihányni.

Amúgy szr, de ez van, fogaim alig vannak, az is fáj, állandó fájdalommal élek. Ha épp nem a fogam, akkor a gyomrom szrakszik.

Hajam ellenben fényes, dús, nem vagyok beteg már vagy 10 éve (influenza vagy megfázásra gondolok).

Előttem előtti... nekünk ez megszokássá válik, mint pl. nektek a sport.

Plusz egy idő után nem is kell erőlködni, megtanulod, mit-hogyan tudsz visszaadni , és nem, nem rögtön, hanem még beszélgetünk evés után, kávézunk, mosogatok és míg ázik a tepsi pl., elszaladok pisilni és közben hányok is, amennyi "belefér" abba az időbe.

Közvetlen evés után sosem megyek el, mert az sokkal feltűnőbb, mint amúgy. És mikor itthon vagyunk vagy vendégségben sosem eszem sokat. Normál adagot, sőt, kevesebbet is, mint mások, és utána beülök velük is dumálni, akár félórát is, majd csak aztán megyek a mosdóba pár percre.

Volt ismerősöm, róla ordított a dolog, vendégségben is evett egy csomót, és szinte rögtön ment "pisilni".

Közben járok pszichológushoz, ez talán segít, míg otthon éltem, esélyem nem volt meggyógyulni.

Párom nem tudja. Ha valamitől rosszul vagyok (pl. több alkohol vagy gelj süti), akkor mondom, hogy szarul vagyok és ne lepődjön meg, ha esetleg hányok.

De az "egyébkénti" hányásokról nem tud.

Szerencsére nem sportolok, de értem a hasonlatot.

Milyen így a pároddal együtt élni, hogy ilyen "alapvető" dolgokat sem tud rólad? Vagy egyáltalán hogy nem veszi észre? Nem is tudom elképzelni. Amúgy ha fél órával később hányod ki, akkor sem emésztesz meg belőle sokat, így még mindig él, amit ezzel kapcsolatban írtam.

Hogy venné észre? Ő dolgozik, én is, este együtt eszünk, akkor nem hányok.

Hétvégén sem mindig megyek a klotyóra, csak ha túlettem magam, és ne úgy képzeld, hogy blőőáááh, meg erőlködök; lehajolok és jön magától, de nem ploccsan, nincs hangja, mert nem a wc-vízbe köpöm direktbe bele.

Azt tudja, hogy voltak-vannak kajazavaraim, mert elmondtam neki, meg azzal is tisztában van, hogy stressz estén semmit nem eszek sokszor.

És a komolyabb bulimiám csak akkor "kap el", mikor egyedül vagyok - heti 2x -, de nem az megy, mint régen, hogy leszarom-mód zabáltam-hánytam.

Más: ha tudná, mit tudna tenni?

Azért lettem anno kajazavaros, mert még azt is kontrollálták, mikor mehetek szrni, meg 6 után nem lehetett enni mert "hizlal", éjszakára bezárták a konyhát.

Ha hétkor éheztem meg és csináltam egy rántottát már üvöltöztek, hogy miért kell szétbxni a konyhai rendet (mintha úgy hagytam volna), meg "zajongani".

Éjszaka többször is volt, hogy szinte elájultam, annyira padlón volt a vércukrom, volt, hogy sírni maradt erőm a fájdalmaktól, amit a túltengő gyomorsav okozott.

Kaját nem lehetett a szobámban tartani, aztán már leszartam és bizony titokban eldugtam tábla csokit, kekszet, mert féltem, hogy egyszer tényleg eszméletemet vesztem az éjszaka közepén.

Apám leszarta az egészet, ő hazaesett munkából és kb el is aludt meg ő kajált útközben 7-8 felé.

Ha a barátom elkezdene ellenőrizgetni, meg elzárni a kaját előlem, akkor azonnal elhagynám, elég volt 7-8 éven keresztül ebben élni.