Panikbetegseg epizodikus rohamokkal? Mikor lesz ennek vege?

Amikor először lettem jobban, azt hittem, hogy na most végre vége. Élhetem újra az életem, és minden olyan lesz, mint régen. Aztán visszaestem. Teljesen spontán, nem tudom mi válthatta ki. Már nem is keresem rá a választ, úgyse lesz meg.

Ez ilyen. Úgy élem az életem, hogy egy vékony jégrétegen mászkálok, és nem tudom, mikor szakad be. Rosszul vagyok. Jobban leszek. Próbálom kiélvezni ezt az időszakot, mindig egy kicsit elhiszem, hogy talán most majd nem jön vissza, de azért pontosan tudom, hogy még mindig a szakadék szélén vagyok, és talán egész életemben ott leszek. Egy apró fuvallat, és zuhanok. Nem tudom melyik esemény lesz végül a kiváltó ok, nem tudom, melyik fuvallat lök megint a mélybe. De nem is számít. Mimózák vagyunk mindannyian. Mindenre százszor érzékenyebben reagálunk.

Ez genetika. Nem a mi hibánk. Azt mondják, akik ezt nem értik, hogy semmit se teszünk a javulásunk érdekében, pedig mi tudjuk, hogy bármit megtennénk, hogy jobban legyünk. De nem megy.

Nem tudom mi, írhatnék. Engem mindig kicsit megnyugtat, amikor olyasmit olvasok, amiben felfedezem a saját dolgaim. Mert ilyenkor tudom, hogy nem vagyok ezzel egyedül.

Kusza ez az egész, és nem nagyon mondtam semmi használhatót. Lehet egyszer csak elmúlik, és jobban leszel végleg. De én ebben már nem hiszek. Ha egyszer valaki belekerül ebbe az örvénybe, akkor nem hiszem, hogy valaha ki tud mászni onnan. A nehezebb élethelyzetek innentől rajtunk már sokkal jobban kifognak. De ezzel együtt kell élnünk. Ez van. Azon tudunk csak dolgozni, hogy a jó időszakok sokáig kitartsanak, a rosszak pedig hamar elmúljanak.

Remélem megértő társad van, az rengeteget segít, úgy hiszem.

Kérlek próbálj meg nem a gyógyszerektől jobban lenni. Hosszú távon csak rombol téged.

Ami nekem segített: kimozdulni. Menni menni menni. Felszállni a buszra, amitől féltem. Elmenni egy moziba, ahova nem mertem addig. Szörnyű volt. Az első, a második, a harmadik. Negyedikre már elment. Ötödikre megijedtem, és megint szörnyű volt. Elkezdeni elölről. Huszadikra már élveztem. Lehet majd egyszer megint visszaesek, de akkor már tudom, hogy megint újra kell kezdeni.

Egyél sok gyümölcsöt. Öleld meg sokszor a szeretteid. Kapcsolj ki. Jógázz (nekem nem segített, de lehet neked fog). Csak próbáld meg elfogadni, hogy mostmár ez vagy te. Ne küzdj ellene. Tanulj meg vele együttélni.

A megoldás az, amit már kipróbáltál: az antidepresszáns.

És ez nem olyan betegség, mint sok másik, hogy aszongya bevesszük a gyogyót, egy idő után jól vagyunk hoppá, akkor biztos elmúlt örökre, hajrá tegyük le. Tipikus hiba. Jó sok évig kell szedni, akár életünk végéig is (mint egyébként szintén sok más gyógyszernél megesik ez). Letenni is csak irtó lassan szabad megpróbálni, legalább fél év. De, ha nincs különösebb tartós mellékhatása, akkor nem is érdemes letenni, hiszen nélküle rosszabb, nem?

Hogy lenne megoldás az antidepresszáns???? Az ilyen pánikbetegségre és depresszióra is tökéletes megoldás a jó minőségű omega 3,6 (9), mert az agyban keletkező tápanyaghiány okozhatja, hogy gyengébb a stressztűrő képesség. A kineziológus is jobb ötlet, mint a gyógyszerek! Ha anyagilag megengedheted magadnak, akkor ajánlom neked azt a táplálék-kiegészítőt, amit szüleim 6 éve, én lassan 5 éve fogyasztunk napi rendszerességgel.

Ha nem, akkor az omega 3,6,9 mellé C,E és D3 vitamin. Próbáld meg!

Szerinted.

Én szedtem Omega zsírsavakat is, meg antidepit is. Utobbiról te viszont csak olvastál vagy hallottál.