Parkinson kóros idős beteg, ha nem szedi a gyógyszerét?
Figyelt kérdés
Apósom 75 éves, már több, mint 10 éve megállapítottak nála többek között parkinson kórt is. Volt neki mély agyi stimulációs műtétje is, amitől nagyon rövid ideig, nagyon kicsit jobban lett, de összességében nem segített rajta. A lényeg, hogy már egy ideje nem akarja beszedni a napi 3x1 (vagy 3xfél?) Madoparját. Eddig titokban gyűjtögette, majd mikor rájöttünk, és elkezdtük ellenőrizni, bevette, csak épp-mint utólag kiderült- nem nyelte le, és úgy gyűjtögette tovább. Aztán hol bevette, hol ha tudta, nem. Tegnap megint megtalált nála anyósom egy marék Madopart egy kis utángyártott borítékba dugdosva. Akkor pedig kijelentette, hogy már pedig vegyük tudomásul, hogy ő bizony ezt többé be nem veszi. Ha ezt a gyógyszert nem szedi, milyen következményei lesznek? Van időpontja kb 2 hét múlva dokijához, de addig se fogja beszedni, sőt utána sem, mert nagyon önfejű, egyébként súlyos fokú demenciája is van és még sorolhatnám.2017. júl. 2. 13:41
1/8 A kérdező kommentje:
Azt még kihagytam, hogy ott tart már tünetileg, hogy időnként elesik, sőt van, hogy kb egyáltalán nem tudja megtartani az egyensúlyát, amint lépni próbál.
2017. júl. 2. 13:47
2/8 anonim válasza:
pont ahogy írod, nem fog tudni menni se, mert annyira intenzív a remegés hogy fel se fog tudni kelni az ágyból. WCre se, úgyhogy jön majd a pelenkázás. Enni sem fog tudni önállóan a remegés miatt. Lassan de ez lesz. MEg amikor már annyira előrehaladott akkor hiába etetitek, félrenyel állandóan. Aztán tápszer meg gyomorszonda és szép lassan így lesz vége. Ezt mondd neki, hogy ilyen sors vár rá, hátha meghatja, mert azért ágyban feküdni teljes ellátással nem egy leányálom
3/8 A kérdező kommentje:
Az a baj, hogy nem hiszi el, és nem lehet meggyőzni semmiről. Fejébe vette, hogy emiatt kezd szédülni, és elesni (pedig baromira nem, mert a gyógyszer mellett is bekövetkezik a leépülés). A nagyon gáz az, hogy anyósom meg frissen műtött sérvvel van vele, és nem húzhatja meg magát. Fogalmam nincs, mit csináljunk vele.
2017. júl. 2. 21:28
4/8 A kérdező kommentje:
De egyébként is ágyban van egész nap, néha kicsoszog, meg majd elesik, aztán vissza. Ja és napi másfél altatókat követel.
2017. júl. 2. 21:30
5/8 szamo77db válasza:
Biztos, hogy romlik az állapota. Miért nem akarja bevenni a gyógyszert?
6/8 A kérdező kommentje:
Mert meggyőződése, hogy amiatt van rosszabbul.
2017. júl. 5. 16:42
7/8 szamo77db válasza:
És nyilván nem lehet meggyőzni, hogy nincs igaza! Sokszor nagyon nehéz az öregekkel.
8/8 anonim válasza:
Én is Parkinsonos vagyok és szedek madopart sajnos attol is szédûl és viszi a feje.Az is számit hánymg-ot szed.Ha nemszedi teljes mértékbe legyengûl.Az sem mindegy hogy madopart v.madopar retardot kellene szednie.Arra nem gondoltatok még,hogy másik Parkinsonossal beszélgesen pl gépen.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!