Miért a bőrgyógyászatra küldenek? Egy bőrgyógyászati vizsgálat elég?
A bőrgyógyászat teljes és hivatalos neve valójában "Bőr és nemibeteg gondozó". Ezért.
Valószínűleg vérvizsgálat lesz.
7: Bárkinek van esélye, aki szexel védekezés nélkül. Nyilván kisebb az esély, hogy nem volt sok partnered és még neki sem. Nem hiszem, hogy gond lenne. De jobb megbizonyosodni róla.
Az egyáltalán nem befolyásolja, hogy megvolt a lánynak, amikor együtt voltatok, attól még el lehet kapni.
Nos, ne bántódj meg, de nem kevés tudatlanság lehet benned ezen a téren.
Vannak korok és népek, akik szerint a menzesz idején tisztátalan a nő, s nem szabad vele hálni. Más kultúrák meg pont erre az időszakra időzítenek.
A HIV fertőzés és AIDS kialakulása ezzel csak erősen áttételesen függ össze.
A poligámiában élők esetében a HIV-fertőzés esélye nagyobb. Az, hogy volt előtte mással is, még nem az, de ha fűvel és fával, nyilván matematikai esély nagyobb.
De egyetlen embertől is megfertőződhet valaki, s napi öt-hat személlyel közösülő sem biztos, hogy fertőzött lesz.
Viszont a teszt nem a legdrágábbak közé tartozik, az orvos biztos, ami biztos alapon - már csak a te megnyugtatásodért is - elküldött. Létezik gyorsteszt is, illetve alaposabb, pontosabb laboratóriumi vizsgálat is.
A bőr- és nemi beteg gondozóról már írtak, nem ismétlem.
Nézd, aki csak egyetlen egyszer is élt nemi életet óvszer nélkül, az nem lehet benne biztos utána jó pár évig, akár 10 évig sem.
Viszont a gyakorlati esélye a te esetedben rettentő minimális.
Te inkább hipochonder vagy, ha ügyeleten is előadod az 1 évvel ezelőtt történ sztorit :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!