Emberek, akiknek már hosszú ideje (évek óta) zúg a füle, halláscsökkenéssel, hogyan élitek (túl) a mindennapjaitokat? Segítség.

Huh, ne haragudjatok, tényleg nem néztem ide vissza, azóta rengeteg minden történt, az utóbbi egy évem annyira mozgalmas volt, hogy szinte nem is értem rá foglalkozni ezzel a témával(végzős voltam). Látom, hogy azóta többen is válaszoltatok; köszönöm szépen. Utólag eszembe jutott, nem írtam az étkezéssel kapcsolatban, hogy az emésztésem elég gyatra, sokáig szenvedtem savtúltengéssel nagyon durván, de ez már elmúlt, csak akkor jön elő, ha nem vigyázok a mennyiségre. Azt is olvastam egy amerikai pasas könyvében, hogy a só fokozza a fülzúgást, de ez nálam már csak azért sem játszik(én legalábbis így gondolom, lehet, hogy téveszméim vannak), mert gyakran nagyon alacsony a vérnyomásom, és a fülzúgás olyankor erősödik fel még jobban mikor az alsó határt veri, a só meg tudtommal növeli a vérnyomást. Ne haragudj, 7-es, hogy nem írtam, a halogatás mestere vagyok...

Voltam újabb természetgyógyásznál, szerinte májproblémás vagyok, pár hónapig szedtem az Energy gyógynövényes cseppeit, amik ugyan a közérzetemen javítottak, de csak addig, amíg ittam őket.

8-as, a halláscsökkenés miatt muszáj hordanom(bár elárulom, nem sokat ér a zúgás változékonysága miatt). A hallókészülékemen egyébként van több program is erre, az egyiknél sistergés megy a háttérben(miközben amúgy felerősíti a környezeti hangokat, órán ezt használom), a másik meg egy zen program, tanulásnál ezt szoktam használni.:) volt már többször, hogy erre aludtam el, csak azért nem szeretem, mert a készüléktől nem tudok az oldalamra feküdni.

Azóta leérettségiztem, idegen nyelvnél kaptam felmentést hallott szövegértés alól. Minden nagyon jól sikerült, úgyhogy ennek nagyon, de nagyon örültem. Állítólag nyelvvizsgára is érvényes a felmentésem, ez megint egy nagyon pozitív dolog. Úgyhogy mondhatni, szerencsés vagyok, mert sokkal jobban szívhatnék emiatt. Mégis, képes vagyok elveszni a szürke hétköznapokban és bedepressziózni miatta...

Próbálom szociálisan és szellemileg is "megerőszakolni" magamat, a technikum mellett bevállaltam egy hétvégi sulit is, hogy ne forduljak be teljesen. Meg egyébként érdekel is, amire járok, úgyhogy ez motivál.:)

Lassan 15 éve, hogy "ezzel élek". Azért nem szeretem magam beleásni a témába,ez biztosan nagyon gyerekes dolog, mert olyankor mindig teljesen elkeseredek. Úgyhogy csak akkor foglalkozom ezzel, mikor épp egyébként is a mélyponton vagyok és néhány rúgás már nem oszt, nem szoroz. Kicsit olyan ez, mint a bipoláris zavar; egyszer fent, egyszer lent. Nagyon durván, szélsőségesen. Folyton azzal traktálnak, hogy túlzottan a lelkemre veszem a dolgot, de ki ne tenné, ha annyi mindenről le kell mondania, ha annyi mindenben akadályozza? Főleg, hogy egyébként is maximalista ember vagyok, bosszant, ha nem tudom a 100%-ot nyújtani. Talán pszichológus kéne természetgyógyász helyett?

Utolsó! Remélem, azóta találtál megoldást a problémádra, de írok neked, hátha tudok bármiben segíteni, ha kell.

Pontosan. Mégpedig az a probléma, hogy ez a hang berögzül és ott marad. Az orvostudomány egyszerűen akármilyen csodákra is képes, a fülzúgásra még nem talált megfelelő gyógymódot. Pontosan azért, mert rengeteg oka lehet, és ezeket képtelenség megtalálni, egy éven túlra már nem is jósolnak gyógyulást, csak elküldenek, hogy élj vele. 15 év után meg aztán pláne...

Pár éve találtam egy kütyüt, ami már akkor is pár éves volt, és állítólag több emberen segített, de azóta sem látni/hallani róla semmit, úgyhogy valószínűleg nem ért el hosszútávú sikereket. Már nem emlékszem a nevére, de igen borsos ára volt és azt hiszem, elég apró méretű lehetett(hátha valakinek eszébe jut a neve)

Nemrég tök véletlen találkoztam egy idős taxissal, aki ugyanezzel a problémával küzd, csak ő már közel 30 éve. Viszont ő sokkal jobban kezeli, mint én. Megbeszéltük, hogy mi minden van rá hatással, hogy mennyire hasztalan a hallókészülék, stb... Szeretnék egyszer egy olyan emberrel is találkozni, aki kb. velem egyidős, és ugyanígy hosszú ideje küzd ezzel a problémával. Az biztos egészen más lenne, mint idősebb emberekkel megbeszélni ezt. Könnyen mondja("könnyen", nyilván ez a betegség semmilyen korban nem egyszerű a kordában tarthatatlansága miatt), akinek 30 évesen kezdődött(vagy később), és akkor már fix munkája és családja volt. Nekem így kell felépítenem az életemet, és minden nap próbálom a maximumot nyújtani, de sokszor nagyon nehéz helytállni és kétségek, melankólia gyötör

Lehet, hogy már nem is áll fenn az a dolog ami anno ezt elindította.

Mikor rosszabb napjaim vannak mindig felismerem, hogy szükségem lenne valamiféle terápiára, de olyankor túl zárkózott és melankolikus vagyok hozzá. Van, hogy napokig alig beszélek. Aztán jönnek a felhangolt napok... Olyankor meg mindig úgy érzem, hogy ez örökké így marad és túl vidám vagyok ahhoz, hogy a problémával foglalkozzak/beszéljek róla, ezért nem teszek ennek érdekében semmit, pedig olyankor sokkal nyitottabb vagyok, de a problémákat automatikusan kizárja az agyam, ijesztően kontrollálhatatlanul. Aztán megint a rossz napok, és így tovább... ördögi kör, de tényleg. Hülyén hangzik, de egyszerűen képtelen vagyok bármiféle lépést is tenni, hogy legalább a depresszióval megküzdjek. Már barátkozni sincs kedvem, mert csak nyűg az egész...

Hát ez megint egy hosszú válasz lett. A lényeg, hogy nem is igazán a fülzúgás zavar, hanem az, hogy nem tudom elfogadni, akárhogy is próbálkozom. Erre irányult a kérdés is, érdekel, hogy más emberek hogyan kezelik ezt, mert én képtelen vagyok normálisan élni.