Kezdőoldal » Egészség » Betegségek » Valaki tud segíteni? Mi...

Valaki tud segíteni? Mi történik velem?

Figyelt kérdés

Oké előre szólok elég hosszú lesz a dolog, ha valaki akarja akkor csak a lényeget olvassa el, lent lesz a következő bekezdésben de nagyon megköszönnék bármi tippet, illetve azt is ha végigolvassa bárki is, de már nem tudom mit csináljak így az ember megpróbál mindent így hát gyik-re is kiírom mert talán pont olvassa valaki aki tudna segíteni.

A helyzet az hogy brutálisan stresszes volt az elmúlt félévem, egyetemre járok, de annak ellenére hogy nem jártam el bulizni (konkrétan egyszer sem voltam a félév alatt) nem sikerültek túl jól a dolgok, pedig én odatettem magam, egyszerűen nincs olyan gyors felfogásom mint egyes embereknek, sokszor 2x annyit tanulok valamire mint más. Eljött a vizsgaidőszak, szemét kaján éltem minden nap, illetve nagyon keveset is ettem, nem mozdultam ki a szobából csak tanultam és tanultam, fogytam 5-6 kilót egy félév alatt. A "betegség" vagy nem tudom mi ez hihetetlenül sok tünettel jár és olyan mintha változnának a tünetek (wtf?):

Először hirtelen pánikrohamaim lettek a buszozásoktól (ez mind a félév vége fele, vizsgaidőszak közepén, mikor már eléggé lefáradtam), alig bírtam végigülni egy buszutat, szó szerint rettegtem hogy én most ott meghalok helyben, nem tudom egyszerűen miért. Régebben fiatalabb koromban volt egy időszak amikor előfordultak pánikrohamok, de aztán elmúlt és eddig semmi nem volt, most jöttek elő újra nagyon durván. Aztán random pánikrohamaim voltak óránként már mindenhol, nem bírtam egy helyben űlni huzamosabb ideig, mert jött a légszomj remegés stb. (Közben max 4-5 órákat aludtam persze mert vizsgaidőszak volt és elég nehéz egyetemet választottam). Volt két alkalom amikor annyira rosszul voltam, hogy mentőt kellett hívnom, jelzem ezelőtt SOHA nem volt komoly egészségügyi problémám és soha nem voltam kórházba, sem mentőben, ez volt az első alkalom. A tünet ami megijesztett, amire a mentőt kellett hívnom az volt, hogy úgy éreztem félre ver a szívem, mintha erősen ököllel megcsapnák néha középen a bordáimat, és ha befeszítettem a hasam/rekeszizmom akkor jobb lett, illetve volt egy fura "tünet" amit az első mentő nem akart elhinni, a második azt mondta elhiszi, ez a fura tünet egyébként az volt hogy ha böfögtem (nem nem viccelek), akkor sokkal jobban éreztem magam, mintha egy csomó feszültség vagy nyomás szabadult volna fel, és újra normálisan vert a szívem a második mentő egyébként azt mondta hogy "extra ütéses a szívem" vagy mi, mindketten néztek ekg-t meg vérnyomást, azt mondták semmi bajt nem látnak, minden oké. Na a mentőzés lényege az lett végül, hogy azt mondták ez sima pánik roham, és hogy csökkentsem a stresszt, pihenjek (vizsgák alatt ez elég lehetetlen), illetve hogy mozogjak ha lehet. Mivel nem nagyon segített az hogy "minden rendben" aztán ugyanúgy szarul érzem magam minden nap, ezért döntöttem úgy hogy nem bírom tovább, elmegyek pszichiáterhez, hátha az majd segít, ha az ekg meg a mentősök nem tudtak. Találtam is egyet akit sok mindenki ajánlott, elmentem az első kezelésre, azt mondta szedjek sok vitamint illetve valamilyen természetes nyugtatót/teát, aludjak eleget és étkezzek rendesen, egyek mézet mert egészséges, és hogy ha lehet nem igazán szeretne egyelőre komoly gyógyszerekkel tömni, mert az a végleges fázis. Mivel elképzelhetettlenül szarul voltam, általános közérzetem is 0 volt, csak úgy elkezdtem sírni néha és azt éreztem valami nagyon jót kéne cselekednem az emberekkel és hogy a világ borzasztó, egy csomót gondolkoztam ezen, illetve ha nem beszélek valakivel minden nap akkor nagyon szarul leszek, ezért hagytam a vizsgákat és elkezdtem betartani amit mondott a pszichiáter. Na ez szinte egyből segített, elkezdtem jobban lenni, múltak a pánikrohamok, de egyszerűen nem mertem nekiállni terhelni magam a tanulással meg sokáig fentlenni, nehogy megint szarul legyek. pihentem kb 1-1,5 hetet (ezt sajnos pár vizsgám bánta is), majd befejeztem a maradék vizsgákat sikeresen, végig jól voltam. Eljött az utolsó vizsga, barmoi sokat készültem rá, és totálisan megbuktattak rajta, előtte nagyon keveset aludtam. Ekkor megint azt éreztem mindjárt leáll a szívem, elég szarul voltam általánosan, fájt is a szívemnél valami, de úgy voltam vele az van mint eddig majd elmúlik. Hazamentem, pihentem pár napot és jól lettem.


A LÉNYEG: 3-4 nap pihenés és totális jóllét után kezdődött minden újra, már egészségesen ettem, mozogni még keveset mozogtam de azért csak lementem néha, szedtem a vitamint stb. és jöttek az új tünetek, azóta is ezek vannak, minden nap 1-2 alkalommal olyan 2-3 órán át tart a dolog: Elkezdek szédülni, a pulzusomat és a szívdobogásomat lassúnak és gyengének érzem, és úgy érzem mintha egy nagyon nagy gombóc lenne a torkomban, tehát be van feszülve az egész torkom lényegében és nem tudom ellazítani. Fehér vagyok, a végtagjaim hidegek és zsibbadnak a kezeim.

Ez szerintetek mi lehet? Kerülök minden stresszhelyzetet és konfliktust, emiatt keveset mozdulok ki, de ha autóban vagy kocsiban utazok, sőt néha ha épp mozogni megyek az utcára, akkor rosszabb, mintha a székemben ülnék. Valami szívproblémám lehet amit nem vesznek észre(ettől rettegek a legjobban)? El kéne menni még valahova? A mentőben azt mondták csa stressz és semmi baj. Ez tényleg mind csak a stressz eredménye? És ha itt pihenek már lassan 2 hete akkor miért vagyok szarul még mindig? Ez teljesen mentális? Vagy annyira kicsinált agyilag az egyetem hogy megőrülök lassan?


Tudom elég személyes és hosszú de mint már mondtam nem tudom egyszerűen mit csináljak, megvizsgált a mentő és a pszichiáter is és azt csinálom amit mondtak mégis rosszul vagyok. Meg a tünetek hogy lettek most a zsibbadás és szédülés a szív félreverésből? Az mostanában nem is szokott történni.


2016. febr. 11. 00:48
 1/3 A kérdező kommentje:
Oh és elfelejtettem leírni, a böfögés-megkönnyebbülés és tünetjavulás még mindig áll, azaz ha böfögök, utána sokkal jobb, ha szénsavas cuccot iszok (amit már jóideje nem) akkor sokkal rosszabb, illetve összességében nagyon nehezen tudok böfögni, olyan mintha beszorulna a levegő a nyakamhoz valahogy, vagy nem tudom egyszerűen ez mi. Azt is mondták lehet hogy túl sok a gyomorsavam és az ingerli azt az ideget ami a szívműködésért felelős és a nyakban fut le, arra rájöttem hogy valószínűleg köze van a dolgoknak ehhez az ideghez, de szívesen várok bármi tippet/ajánlatot. Háziorvos amikor a szív félreműködésről beszéltem neki elküldött ekg-ra ahol azt mondták minden jó. Menjek el és mondjam el neki az összes tünetet amik azóta lettek? Vagy ez teljesen mentális dolog lenne? Lehet hogy annyit idegeskedtem hogy egyszerűen a leg kisebb mennyiségű stresszt sem viseli el a szervezetem?
2016. febr. 11. 00:56
 2/3 anonim ***** válasza:

Ez pánikbetegség..


Le kellene vezetned a stresszt valahogy, és ami a legfontosabb, hogy szemléetmódot váltani, és másképp gondolkodni, leginkább önmagadról, és a helyedről a világban!


Kezdj el önértékelést tanulni, az ego a legjobb ellenszere a stressznek!


Igazi egoistát sose látsz stresszelni!

2016. febr. 11. 01:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 Kispéterné Rick Szil válasza:
Ez biztos pszichoszomatikus Nálad, mert nagyon erős teljesítmény kényszered van, azaz félsz a sikertelen vizsgáktól, addig el sem fog múlni, míg ott nem hagyod az egyetemet, nem Neked való az!Vagy egyszerűen vedd be a "lasz**om" tablettát és lesz ahogy lesz.A valóságban nincs semmi bajod!
2016. márc. 21. 07:44
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!