Két falat félig nyersebb sertéshús falattól megbetegedhetek ilyen hamar?
Vacsorára sertéshúst grilleztünk, boltban vett, hurkapálcára fűzött húskockák formájában. Már korábban is ettük ugyanezt, ugyanebből a forrásból, de most úgy érzem, nem volt rendesen átsülve, és két-három kisebb falatnyit megettem belőle így is, meggondolatlanul.
Ez olyan este fél 10 körül volt, mostanra meg úgy érzem, émelygek, megy a hasam, meg mintha lázas is lennék. Ugyanakkor tudni kell rólam, hogy minden vacakra hamar ráparázom, mert csökkentett immunrendszerem van, hamarabb elkap(hat)ok fertőzéseket.
Azt olvastam, hogy a nyers sertéshús fogyasztásából származó fertőzéshez több idő, inkább 1 hét kell, hogy bármi legyen. Elképzelhető, hogy csak megviselte a gyomrom ez az alkalom?
Tartanom kéne? Nem vagyok Magyarországon.
Senki másnak nincs baja?
Másnak nincs baja. Mondjuk, szerintem a sertésszeleteket sikerült jobban átsütni (volt az is, ezt kihagytam). Egyedül én nem sütöttem elég ideig azt a két-három falatot.
Most már én is kezdem jobban érezni magam, a hasmenés-kérdés is egyszeri alkalom volt (legalábbis idáig). Kb. fél 12-kor kezdtem el rosszul lenni, utána lefeküdtem aludni, majd arra ébredtem fel fél 2 körül, hogy majd' megsülök, rossz a közérzetem és émelygek, fáj a hasam.
Azért a bolti húsokat ellenőrzik (legalábbis remélem), nem valami gyanús forrásból származik, rendszeresen veszünk ugyaninnen húsokat.
#2 - Köszi a linket, olvastam is... Bár ha az interneten az ember utánanéz a tüneteinek, nagy valószínűséggel az első találatok között lesz a halálos veszély. Biztos lehet eltérés, de egyszerűen túlzásnak érzem, hogy 2 órával vacsora után emiatt lehetne...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!