Valakinek pozitív története daganatos megbetegedéssel lapcsolatban? Van rá lehetőség?
Sokféle daganat létezik, két alap-besorolás a jó indulatú, és rossz indulatú, és ezeken belül is különbözőek lehetnek.
A jóindulatú daganatok nem képeznek áttéteket, könnyebben gyógyíthatók, de azok is lehetnek végzetesek, ha olyan helyen vannak, ahol nem lehet hozzá nyúlni (pl. agy létfontosságú területe).
A rossz indulatú daganat félelmetes betegség, áttéteket képezhet, gyógyítása nehéz, de nem lehetetlen, vannak példák a gyógyulásra, de ennél a betegségnél alapvető fontosságú tényező az idő.
Korai stádiumban felfedezett rák még gyógyítható lehet, az idő előre haladtával, a betegség későbbi észlelése esetén a gyógyulási esély rohamosan csökken.
Ismerek olyan embereket, akik meggyógyultak daganatos betegségből, s olyan is van közöttük, aki rosszindulatú daganatos betegséget élt túl.
Olyanokat is ismertem, akiken már nem tudtak segíteni az orvosok.
Mindez azonban egy másik beteg számára csak általánosítás, neki egy nehéz harcot kell megvívni, és neki csak az számít, hogy ő is azok között legyen, akik megnyerik a harcot.
Mivel semmi konkrétat nem írtál a kérdésedben, én sem tudok konkrét példákat.
A daganat jellege, annak felfedezése (mennyire előrehaladott), a beteg kora, állapota, tűrő képessége, és még sok minden más fontos lehet.
Jóindulatú tumor, ha nincs nagyon rossz helyen, jól gyógyítható, de még az is megterheli a beteget minimum idegileg - 5 év tünetmentesség után mondják azt az orvosok, hogy ennyi idő elteltével már gyógyultnak nyilvánítható a beteg.
Rosszindulatú, rákos daganatot, ha a kezdeti stádiumban sikerül felfedezni, még az is gyógyítható, de ott már az idő is ellenfél.
Köszönöm szèpen a választ!
Édesapámról van szó akinek pénteken derült ki hogy rosszindulatú tüdődaganata van.59 éves 57 kg.Alternatív módokban gondolkodnánk,nem tudom mi lenne a helyes.Nagyon el vagyok keseredve.Nem tudom hogy pl. a kemot hogy bírná ki?!:(
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!