Miért nem foglalkoznak velem az orvosok?
Figyelt kérdés
Kiskorom óta mindig nagyon könnyen felfáztam, ilyenkor gyakran járok pisilni és nagyon csíp is. Ez a helyzet állandósult, pár éve mindig csíp egy kicsit a vizeletem felfázástól függetlenül, de már hozzászoktam. Úgy két hónapja még durvább lett a helyzet, akkor véreset pisiltem. Másnap rögtön mentem a háziorvoshoz, vittem mintát, megállapíotta hogy csúnya, majd felírt egy antibiotikumot. Szedtem egy hétig, annyit használt hogy már nem volt véres, de továbbra is csípett. Múlt héten megint előjött a véres vizelet, ismét elmentem a háziorvoshoz, ugyanaz a jelenet játszódott le, csak akkor másik antibiotikumot írt fel, mert mondtam hogy az előző csak enyhítette a panaszomat. Kértem hogy adjon beutalót egy kivizsgálásra, mert nagyon sűrű probléma ez nálam. Elküldött urológiai vizsgálatra, elmentem. Ott elmondtam az orvosnak is a problémámat, ő is felírt egy harmadik féle antibiotikumot, még vizeletmintát sem kért! azt mondta egy hét múlva menjek vissza, nem lesz semmi bajom. Holnap kell visszamennem kontrollra, de a vizelés ugyanolyan fájdalmas mint volt, csak a vér tűnt el belőle. Kihez kéne fordulnom hogy végre ne csak egy gyógyszerrel intézzenek el, hanem kiderítsék, hogy mitől is van ez? Próbálok vigyázni magamra, nem ülök hideg padra stb, de egyszerűen nem tudom kikerülni a felfázást...19/L2014. máj. 27. 15:56
1/1 anonim válasza:
Először is másik dokit válassz és ha megteheted, akkor menj magánszakrendelésre!!!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!