Ez milyen betegség, lelki zavar lehet?

Már jó pár éve van. Úgy kezdődött az egész, hogy megnéztem egy filmet (A francia hadnagy szeretője) és mikor vége lett és kiléptem abból a szobából ahol néztem akkor teljesen más lettem. Valamelyest átváltoztam a főszereplővé vagyis csak „eljátszottam" , de nem teljesen úgy, mint a filmben, hanem egy kicsit átalakítottam, hogy már a két főszereplő összeházasodott és családot is alapítottak, meg, hogy egy különleges képessége lett a főszereplőnek. És itt most az van, hogy én kitaláltam ezt a „történetet" és ez alapján éltem a mindennapjaimat, de ez még nem elég, de ezt a szereplőt nem az, hogy odaképzeltem, de beszélgettem vele,de nem úgy, hogy hangot kiadtam volna hanem csak tátogtam mintha tényleg ott lenne, de ezt is csak akkor csináltam, hogyha a szobámban voltam és tudtam, hogy senki sem lát. Néhány hónappal később meg már azt játszottam, hogy e film főszereplője (Meryl Streep) nálink van néhány színész barátjával és nálunk van. Ezután megnéztem ismét egy filmet Meryl-től (Nőstényördög) és utána átváltottam Mary Fisherre a film főszereplőjére. Már 4 éve biztos, hogy ő az a karakter kinek a kitalált szerepében élek. És ez már a mindennapi életemmé vált. És nem úgy „játszom" el magamnak, hogy a kitalált személy mindennapi életét hanem van,hogy ugrok éveket,de már jó párszor jutottam el addig a kitalált történetben, hogy a „főhős" meghalt, de mindig újra kezdtem. A történet lényege,hogy Mary Fisher színésznő és énekesnő aki 30 éves korában férjhez megy és lesz 6 gyereke akik közül az első két alkalommal csak a férje kedvéért ment bele, az utolsónál pedig a figyelmetlenség miatt esett teherbe. Ő neki az apjától örökölt szív problémái vannak ami miatt rengeteg időt tölt kórházban. A férjével (Michael) kb négyszer válnak el, de pár év múlva ismét mindig összeházasodtak.

Nem tudom, hogy lehet-e köze hozzá, de 2000 óta gyűlnek bennem a szomorú dolgok, a rossz emlékek, mert mióta testvérem született azóta a szüleim nem úgy bánnak vele, mint előtte. Szinte én neveltem fel őket. Én vittem őket óvodában, iskolába, én mentem helyettük szülőire, stb. És ezért soha nem kaptam köszönetet csak szidást ha vmi nem volt jó,de ők semmit nem kaptak. És ezek az évek depresszióssá tettek, nincs olyan nap, hogy ne jutna eszembe a múltban megtörtént rossz dolog. És most lehet, hogy hülyén hangzik, de én ettől a dologtól amit leírtam valamelyest jobban érzem magam.

Örülnék ha valaki megmondaná, hogy mi is lehet, mert szeretném tudni és nem a hülyeségekre vagyok kíváncsi!!

18/L