Ez lehet hererák?
Először is azt írnám le, hogy régen volt nagyon sok műtétem, majdnem tíz műtét. Ezek nem urulógiával kapcsolatosak, más jellegű probléma volt.(csont) Lelkileg nagyon megviselt ez az éveken át tartó időszak. Aztán ezeknek a műtéteknek vége lett. Rendbe jöttem. Nem akartam többé orvost, kórházat látni.
Már régóta furcsa állapotban van a bal herém. Valamelyest nagyobb mint a másik. De ugye ez nem probléma. Csakhogy valami féle csomó van a bal here közepén. Igazából olyan mintha nem is rajta lenne a herén szorosan, hanem fölötte van valahogyan. sajnos nem tudom pontosabban most leírni hogy mi van vele. Lényeg még hogy ez a "csomó" nem olyannak tűnik mint ahogy le van írva a hererák tüneteinél. Ott azt írják, hogy a hereráknál kemény göb van a herén. Ez pedig amit érzek egy rugalmas puhás csomó. olvastam, hogy lehet herevízsérv is. Ma voltam teljes vérvizsgálaton. Az eredmény szerint kóros elváltozás nem látszik. Erőt veszek magamon és elmegyek urulógiára is mostmár minnél előbb. Eddig képtelen voltam elmenni a fennntebb leírt lelki okok miatt. Viszont muszáj elmennem én is tudom. Attól tartok ha ne adj isten tényleg hererákról van szó, hogy ez már előrehaladott állapotú. Több hónapja van ez az állapot. Most már biztos hogy elmegyek szakorvoshoz. Remélem nem késő.
Szerintetek hererákról van szó az esetemben? Már tényleg több hónapja van ez az állapot. Ha az lenne már legyengültem volna, lehet nem is élnék nem?
A vérképem rendbe van.
Meg ha valakinek előre haladott hererákja van annak azért lenne nyoma a vérképen? Aki súlyos beteg annak a vérképe is nagyon rossz nem? Én legalábbis így gondolom.
laikusként.
Köszönöm a válaszokat. és nagyon jól tudom hogy már régen orvoshoz kellett volna mennem. kérlek ilyen jellegű választ ne írjatok. Ha visszaforgathatnám az időt most már biztos, hogy elmentem volna előbb. Összeszedem magam és elmegyek szakorvoshoz.
A hererák tünetei
Fájdalommentes csomó vagy duzzanat valamelyik herén.
A here érzetének, tapintásának megváltozása, érzékenysége vagy akár érzéketlensége.
Tompa fájdalom az alhasban vagy az ágyékban.
Hirtelen folyadékgyülem megjelenése a herezacskóban.
Fájdalom vagy kényelmetlenség érzése a herében vagy a herezacskóban.
menj el orvoshoz... hererák az egyik legjobban gyógyítható rák... majdnem 100%-os... persze csak ha nem hanyagolja el az ember... ha előrehaladott lenne, akkor lenne más tüneted is, szóval ha az is, még biztos időben leszel... de ne várj vele mert utálod a kórházakat... ki szereti ? :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!