Visszamaradt tüszős mandulagyulladás?
Tavaly év végén voltam a háziorvosnál a mandulámmal, antibiotikumos kezelést kaptam, amit végcsináltam de kivert.
Majd rá pár napra láttam, hogy ez a "lepedék" jobban elterült rajta, így hát visszamentem vele. Doktor úr annyit mondott hogy egyek pirítóst, és menjek el vele a fül orr gégészetre, ahol van erre egy speciális eszközük.
Nem mentem el végül, mert külsőre teljesen eltűnt róla, így lemondtuk az időpontot.
Most azonban pár hónapja jobban megnézegettem fültisztító pálcikával, és kézzel is, és az üregekben még mindig van egy pár kisebb fehér volt, és az egyikből, ha nagyon összeszorítom a torkomat, minimális genny szerű váladék is jön. Nem mellesleg mind a kettőből szedtem már ki, apró sötét zöld tűhegynyi kis valamit. Aminek nagyon erőteljes, kellemetlen szaga van. Viszont alapvetően semmi tünetem nincs, se nyelési nehézség, sem torokfájás, nyaki nyirokcsomók nem duzzadtak, nincs lázam, fáradékony sem vagyok. Annyi hogy az egyik mandulám mintha egy nagyon picit duzzadtabb lenne mint a másik. Illetve a másik mintha lenne egy kis zsák szerű képződmény, aminek a végében van egy sárga kisebb folt. De erre viszont úgy emlékszem, hogy már elég régóta ott van, nem tavaly év vége óta lett. Hamarosan megyek majd fül orr gégészet, addig is tipp, hogy mi okozhatja ezt, érdemes-e félnem?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!