A covid gyorsteszt lehet fals pozitív megfázással?
10
Nyilván mert akkor csináltam a tesztet mikor elkezdődött a betegség? :D Minden betegség kis tünetekkel kezdődik. Este pozitív lett a tesztem torokkaparással, reggel pozitív lett a tesztem, akkor már hőemelkedéssel is. Tegnap délre pedig úgy levett a lábamról, hogy azt sem tudtam hol vagyok, mennyi az idő, milyen nap van, csak azt éreztem, hogy mindenütt fáj, nem tudok enni, kikelni az ágyból stb.
12
Ok. Te inkább ne kommentelj ide többet.
Ekkora hülyét... gyönyörűen látszik, hogy működik az összeesküvés -elmélet: bármit mondasz, az megerősíti, sőt az ellenkezője is.
Kitartás, kérdező, pár nap és jobb lesz.
Az is konteó volt, hogy a covidban nem fogunk mind meghalni.
Az is, hogy nem mindenki covidban halt meg, akit az áldozatai közé sorolnak (mondjuk ezt a legnagyobb birkák a mai napig tagadják, hiába erősítette meg Ceci néni többször is).
Az is, hogy oltottan is el lehet kapni.
Az is, hogy oltottan is meg lehet halni.
Az is, hogy az oltás mellékhatásaiba bele lehet halni.
Az is, hogy oltási igazolványt vezetnek be.
Az is, hogy csak oltottan lehet majd külföldre utazni.
Az is, hogy kötelező lesz az oltás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!