Miért nem veszik sokan komolyan a koronavírust?
Igen, Kérdező, amúgy nekem is ez a bajom.
Ezért volt jó, amikor 2009-ben voltaképpen mindenki a Hiniről beszélt, akkor is, közben keltünk-feküdtünk, tettük a dolgunkat.
Vagy 2001 szeptemberében: egy-két hónap alatt elült a pánik, ami a terrortámadás miatt végigsöpört a világon (lehet, hülyén is fogalmaztam).
Tehát, 12 és 2 voltam.
Régen, ha nem olvastál újságot és nem néztél tévét, akkor elvoltál, mint a befőtt.
Most pedig szinte inkább olvasod a híreket, szadizod magadat velük...
Ha pár napig nem olvasok semmit, akkor tök nyugi vagyok, persze én is maszkozok, fertőtlenítek, ahol kell...
Tehát, ha ennyire vakcina-vakcina akkor miért nem teszik rendeletileg kötelezővé?...
Ehelyett húzzuk-vonjuk, húzzuk-vonjuk...
Mert szinte már szándékosan tönkreteszik a gazdaságot. Emberek tízezrei, százezrei lettek munkanélküliek.
Ha nincs mit ennie az embernek, egyrészt nem érdekli a legújabb "trendi" vírus, másrészt előjön belőle az állat.
Ld. Htlr sem véletlen nyet 1933-ban. Éhesen nem könnyű racionálisan gondolkodni.
#18
Ebből is látszik, hogy mennyire komoly ez a járvány a többihez képest. Sajnos meg kellett hozni azokat az intézkedéseket, amelyek ma vannak. Így is rossz a helyzet Magyarországon, az intezkedések nélkül rosszabb lenne. Az meg, hogy emberek százezrei lettek munkanélküliek, esetleg az egész világra értendő, Magyarországra biztos nem. Ugyan nem kevés ember lett munkanélküli nálunk, de nem százezres nagyságú. Az meg számomra érthetetlen kijelentés, hogy Hitler az éhes emberek miatt került hatalomra. Ja, az meg mégrosszabb, ha valakinek nincs munkája, plusz meg is betegszik mellé.
"gy is rossz a helyzet Magyarországon, az intezkedések nélkül rosszabb lenne. Az meg, hogy emberek százezrei lettek munkanélküliek, esetleg az egész világra értendő, Magyarországra biztos nem."
Ugye nem KSH statisztikák alapján tájékozódsz?
Simán lehet 90-100 ezer munkanélküli a kereső korosztályban itthon is.
"Az meg számomra érthetetlen kijelentés, hogy Hitler az éhes emberek miatt került hatalomra."
Az 1929-es gazdasági válság, és a Németországra kiszabott békefeltételek mondanak valamit?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!