COVID ellen milyen szintű védettséget nyújt a betegség lezajlása?
Tehát olyan esetben, ha termelődtek antitestek.
A különböző vakcinákkal összevetve, az újrafertőződéstől véd, a súlyos tünetek kialakulásától, vagy a továbbadástól, netán egyszerre mindtől?
Azt mondják az okosok nem sokat ér, és nem sokáig véd sem a korábbi fertőzés sem a vakcina!
Ez bonyolult dolog.
Magának a fertőzésnek és annak a legyőzésének is vannak/lehetnek mellék/utó hatásai!
Gondolok itt olyanra, hogy megviseli a szívet mondjuk stb.
Kár de ez nem egy olyan vírus mint a himlő, hogy a szervezet emlékszik rá ezáltal véglegesen immunis leszel rá.
Plusz ez most nagyon gyorsan mutál is!
Ugye van már minden nemzetiségnek saját koronavírus mutációja…
A betegséglefolyása mindig jobban véd, mint a védőoltás. Persze a gyógyszerügynökök lepontoznak ezért, mert az az érdekük hogy a vakcinát reklámozzák.
A maszk betegség (Legionella) persze kialakulhat a betegségen átesetteknél és az oltottaknál is. De mint tudjuk a covid egy jolly-jóker betegség, tehát a Legionellózist is erre fogják.
#8 Fel kéne már végre hagyni azzal, hogy aki kérdést mer feltenni, az konteóhívő, ezós, laposföldhívő gyilkos. Azért, mert valaki kritizálni merészeli a víruskezelést, az nem azt jelenti, hogy ezekben hisz. Javaslom a covidrajongóknak, hatalomimádóknak, tévénézőknek, telefonbetegeknek, hogy inkább ezekre a kérdésekre adjanak választ:
1. Miért nem lettek az élelmiszerüzletek átállítva kiszállításra, kiadóablakos kiadásra, vagy egy bizonyos üzletméret felett regisztrációalapú időablakhoz?
2. A kaszinókat miért csak most zárták be?
3. A templomokat miért nem zárták be még mindig?
4. Milyen kockázatot jelent este 8 után egy egyedül futó, kerékpározó?
5. Miért nem regisztrálnak azonnal tesztre, ha tüneteim vannak?
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!