Műtöttek már meg valakit Scheuermann-kórral?
Köszönöm szépen, hogy kifejtetted.
Ami viszont furcsa számomra, hogy engem mindenféle tornától, edzéstől eltiltott a doktor úr, szigorú gerinckímélő életmóddal. 11 évig versenyszerűen judoztam, így sokkolt a dolog.
A gyógytornát, amit betanítottak, naponta csinálom természetesen.
Hát nézd, nekem is azt mondták a hivatalos fizikoterápián, hogy az általuk mondott gyakorlatokat csináljam. Ha jónak érzed a gyógytornát, úgy érzed, segít, akkor természetesen csináld szorgalmasan. Énnekem a saját tapasztalatom az volt, hogy ez édeskevés, és mondom ezt úgy, hogy én alapból nem vagyok egy sportos alkat. De pl. vettem itthonra elliptikus trénert, ami kifejezetten jó most, hogy nincs konditerem, és ha a sétától nincs semmi bajod, akkor attól sem lesz, mert nem zötyögteti meg rázza úgy össze a gerincedet, mint pl. a futás. Szóval vannak gyakorlatok és mozgások, edzésformák, amit beteg gerinccel is igenis bátran lehet csinálni, sőt, még jótékonyak is lehetnek. De nem akarok okoskodni erről, mert nyilván a te gerinced állapota egyedi, csak rád jellemző, és a megfelelő kezelések mellett a számodra megfelelő mozgásformákat kell megtalálni. Szakember segítségével. De szívből ajánlom, olyan szakembert keress, aki egész emberként kezel, és nem csak a gerinced, vagy annak egy szakaszát nézi. Anno, mikor elmentem az első tünetekkel gerincdokihoz, ő is tüchtigen megmondta,: ez és ez van az ágyéki szakaszon. Aztán kiírt gyógytornára, és egy szót sem szólt arról, hogy hoppá, poszt-Scheuermannja van, meg hoppá, a nyaki gerince is pocsék állapotban van. Ha akkor már erre veszi a fáradságot, hogy végignézi a gerincem és ezeket pluszban közli, nem csak arról beszél, hogy a fájó derekamnak ez és ez az elváltozás "megfeleltethető", már attól jóval előrébb vagyok, és nem kezdek el pl. a gyógytornájuktól szédülni. És ez egy neves doki volt...
A gerinckímélő életmód szerintem egyébként sem azt jelenti, hogy az ember nem mozog. Mert akkor mit csinálsz? Ülsz naphosszat? Na az minden, csak nem gerinckímélő. Akkor fekszel egész nap?
Köszönöm szépen a hasznos választ.
Természetesen nem ülök egész nap. Van egy kiskutyám, akivel sokat játszok az udvaron, csinálom a gyógytornát meg elfoglalom magam. Figyelek arra, hogy ne üljek és feküdjek egész nap.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!